Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Versenyeztek a magyar tündérek

Ragyogó mosolyokkal, koronákkal és nyereményekkel ért véget a Tündérszépek 2020 országos szépségverseny, amit február 29-én 19 órától a FEM3 csatornán láthatunk majd. A fináléba a fővárost és a megyéket képviselve 22 szépség jutott be a több mint 700 jelentkező közül.

A megyei hírportálokon, illetve a borsonline.hu oldalon bonyolított előválogatók után a döntős versenyzők táborokban készültek a megmérettetésre, ahol a sminkesek és fodrászok mellett, stylist, kommunikációs szakember és koreográfus is segítette a lányokat.  Kocsis Korinna szépségkirálynő, a verseny háziasszonya, valamint Béres Alexandra fitness világbajnok, a Diéta és Fitnesz magazin szakértője személyesen is csatlakozott a felkészüléshez.

Tündérszép jelöltek, Kép: Bors

A Tündérszépek 2020 díjátadóján az Open Casting modellügynökség különdíját Ludman Fruzsina, Hajdú-Bihar megyei szépség kapta, míg a közönség Gondár Kíra Vivient választotta az ország legszebbjének. A második udvarhölgy címet Tápai Dóra viselheti egy évig, az első udvarhölgynek járó díjakat a győri Németh Vivien vehette át. A szakmai zsűri egybehangzó döntése alapján Tótpeti Lili fejére került a korona, aki Zala megyét képviselte a versenyen.

Tündérszépek 2020, Németh Vivien, Tótpeti Lili, Tápai Dóra, Kép: TriVial Communications & Consulting

Azoknak sem kell csüggedniük, akik idén nem értek el helyezést vagy lemaradtak a versenyről. Nyáron indul ismét a jelentkezés, hogy 2021-ben is megtalálják az ország Tündérszépét.

Kép: foreo

Új évhez új ígéretek is járnak, például, hogy jobban figyelsz magadra! Mindegy, hogy a vízivási szokásodat akarod megváltoztatni, vagy éppen a „sminkkel nem fekszem le”- rutinodat szeretnéd megtörni, a lényeg, hogy olyan ígéreteket tegyél, amiket be is tudsz tartani.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?