Életforma.hu

STÍLUS

10 dolog, amit nem tudsz a lakásbiztosításodról

Még a szakemberek is elhűltek, mennyire nincs fogalmuk az embereknek, hogy mire, illetve mire nem terjed ki a lakásbiztosításuk. Az egyik legismertebb társaság felmérése alapján összeállt egy lista. Tíz speciális helyzetet vázoltak, és a megkérdezetteknek meg kellett mondaniuk, térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap vagy kiegészítő fedezete alapján. Erre szokták mondani, hogy erre varrjál gombot! 

Az emberek 31 százaléka nem is tudott válaszolni a feltett kérdésekre, de a „legjobban teljesítő” káreseményről is csak a válaszadók 42 százaléka tudta, hogy bizony vonatkozhat rá a lakásbiztosítás. További érdekesség, hogy az átlagnál éppen csak pár százalékkal teljesítettek jobban azok, akik rendelkeznek biztosítással.

Kép: wikipedia

Nézzük sorban, hogy az alábbi elképzelt esetekről a válaszadók hány százaléka tudta, hogy egy lakásbiztosítás alap vagy kiegészítő fedezete is nyújthat anyagi segítséget!

 

Egy villámcsapás miatt megsérült gázkazánt az EU-s követelmények miatt már csak korszerűbbre lehet kicserélni, ez többlet költséggel jár.

 

42%

 

A kertben parkoló autóra ráesik egy cserép a házunkról, és betörik a szélvédője. 36%

 

Zárt és magas kerítésen bejutva egy idegen elviszi a kerti bútort.

 

35%

 

Villámcsapáskor nemcsak a számítógép ment tönkre, hanem a családi fotók is eltűntek, melyet egy adatmentő cég helyre tud állítani. 30%

 

Ónos eső miatt jéggé fagyott növényzet kidőlve összetöri a kerti sütőt.

 

26%

 

A gyerek biciklivel komoly kárt okoz egy értékes autó karosszériájában.

 

24%

 

A család Balatonra utazik, és az autó zárható tetőcsomagtartójáról ellopták a felszerelt kerékpárt.

 

18%

 

Az összetört akváriumba újra kell a halakat telepíteni, és az akvárium üvegét pótolni.

 

16%

 

Az iskolás gyerekünktől az iskolában idegen elkövető ellopta a hátizsákot és kabátot.

 

14%

 

Kórházi ápoláskor, a kórházból ellopták a váltóruhánkat.

 

13%

 

Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója elmondta: „Az, hogy a magyar otthonok háromnegyede biztosított, az jó arány. Ezen felül az embereknek mélyebben kellene ismerniük a szerződésük részleteit ahhoz, nehogy százezrekkel rövidítsék meg magukat. Mi most direkt olyan esetekre hívtuk fel a figyelmüket, amelyek bárkivel előfordulhattak, mégis csak kevesen tudták, hogy járhat ilyenkor is kártérítés. A kutatásunkból kiderült, sokaknak újdonság, hogy az ingóságok javíttatását vagy pótlását akkor is fizethetjük, ha az ingatlan falain kívül történt a káreset. Érdemes tehát újra elővenni és átolvasni a lakásbiztosítást, hogy tudjuk, miben számíthatunk a biztosító segítségére.”

Minden ötödik a kéményben kezdődik
Ugyan a fűtési szezon hivatalosan csak október 15-én kezdődik, az időjárás hűvösre fordult, és az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is őszies marad. A hidegebb időjárás miatt több háztartásban is befűtenek a napokban. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalanul szerelték be, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.