Életforma.hu

STÍLUS

10 nap alatt elérhetsz bármit! Álmaid nőjét, férfiját is...

Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem. A barátnőmnek röpke 10 nap alatt, minden kívánsága teljesült!

Azonnal rögtönzött továbbképzésre gyűltünk össze a közeli presszóban, hogy az eddig féltve őrzött titkos módszerét végre megismerjük.

- "Nincs ebben semmi különleges - okított minket kissé fölényesen. (Megjegyzem két hónappal ezelőtt, még azért kellett vigasztalni, hogy a legutóbbi szakítása után ne a pszichiátrián kössön ki.)

A recept egyszerű, lányok! Nem kell hozzá más, mint egy rajzlap, egy olló, egy ragasztó, és egy csomó színes újság. Aztán vagdossatok és ragasszatok! Minden olyan dolgot "nyomjatok" papírra, ami nagyon szeretnétek elérni, megszerezni. Tegyétek jól látható helyre, és naponta többször ismételjétek magatokban: - Ez mind az enyém, mert megérdemlem!

Meglátjátok, megtörténik a csoda!"

Na, ez amolyan "urigelleres" hókuszpókusz, hadakozott  bennem a szkeptikus énem.

Bár ha jól meggondolom, amikor az agyamat kontrollozták, valami hasonló mágiáról volt szó "elme tükre technika" címmel is, ugrott be a hirtelen felismerés.

Talán a nagyi is ilyen megfontolásból látogatja a templomot, amikor a jó Istenhez fohászkodva kéri a segítséget...?( Most éppen a legaktuálisabb zarándokhelyre készül, össze is írta már a kívánság listáját.)

Vajon ezért halmozott fel a lányom is "tudatalattiban" egy óriási könyvtárat az univerzumtól történő rendelések miatt?

És miért díszeleg annyi bölcsen pozitív idézet a szomszédom konyhai parafatábláján, amit minden alkalommal el is olvasok, amikor süti recept okán osonok át...?

- "A tizedik napon aztán összefutottam a nagy Ő-vel, Karcsival. Éppen az adóügyeimet intéztem, amikor egy nyomtatvány kitöltésén fáradozott, ugyanott. A románcunk csak egy szemüvegen múlott, amit ő nem talált, én meg a sajátommal a segítségére siettem. Amikor visszakaptam a "látásomat", akkor vettem észre, hogy majdnem a kiköpött hasonmása a falra ragasztott férfimintámnak. Karesszal együtt, pedig a többi dolog is megjött, amit előzetesen becéloztam...Már egy hete tart a szerelem - hallom ismét Kata beszámolójának végét, gondolataimból visszatalálva.

Szinte hihetetlen, - rázogattam fejemet hazafelé, miközben észre sem vettem, hogy egy hirtelen kanyarral a papír- írószer boltban találtam magamat. 

Este aztán felhevült izgalom lapozgattam és vagdaltam az újságokat. És hogy ki ne maradjon semmi a "montázs-összeállításomból", kétszer nagyobb méretű papírt választottam alapnak.

Magam is elcsodálkoztam, amikor a végeredményt elégedetten megszemlélve, a legszembetűnőbb idézet ez lett:

"Bármi, amit az elme képes kigondolni, és elhinni, - azt meg is tudja valósítani! Hidd el, hit kell...!"

Azért csak hiszem, ha látom... Ma van a tizedik nap...!


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.