Életforma.hu

STÍLUS

11 dolog, amit nem szabad a fürdőszobában tárolni

Egy lakásban mindennek meg van a saját helye. A lakásunk méretétől függetlenül a legtöbb tárgyat a fürdőszobában táruljuk, hiszen nagyon kényelmes, hogy a hajszárító, a szennyeskosár, és minden higiénia eszköz kéznél van. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy egy-két ilyen dolognak egyáltalán nem a fürdőszobában lenne a helye.

Szennyeskosár

A fürdőszobában található szennyeskosár tökéletes ötletnek tűnhet, hiszen kényelmes, hogy a piszkos ruhákat közvetlenül itt vesszük le, és a használt törölközőinket is ide dobjuk be. A megnövekedett páratartalom miatt viszont olyan dolgok jelenhetnek meg a kosárban, amikre nem is gondolunk: a penész és kellemetlen szag. A nedves környezet elősegíti a baktériumok szaporodását, így érdemes a szenyeskosarat semleges helyen tárolni például a hálószobában, vagy az előszobában.

Macskaalom

A macskaalom tökéletesen elnyeli a nedvességet, ettől nagyobb darabokba áll össze. Ha a cicád is a fürdőszobában végzi a dolgát, érdemes erre figyelni, ugyanis a fürdőszobában található pára és gőz miatt a macskaalom elvesztheti a nedvszívó képességét, ettől pedig kellemetlen szag keletkezhet. A macskaalmokat gyártó cégek azt javasolják, hogy az almot száraz, jól szellőző helyen tároljuk.

Növények

A növények minden helyiségben jól mutatnak, ez alól a fürdőszoba sem kivétel: Van egy sor feltétel viszont, aminek teljesülnie kell, hogy növényt tehessünk ide. Csak akkor hagyjunk növényt a fürdőszobánkban, ha ott nappali fény is van, mert a növény csak így tud fotoszintetizálni. Másodsorban biztosítani kell a légáramlást, hiszen ha ez nem valósul meg, akkor a növényünk rothadni és gombásodni kezdhet. Megjelenhet a növényeken a penész, és a lisztharmat is, ami ellen nehéz védekezni.

Manikűr eszközök

Nem számít, milyen jó minőségű acélból készült az olló, a csipesz és a reszelő, a hő és a nedvesség hatására a fürdőszobában rozsdásodni kezdhet, akkor is, ha soha sem használtad még őket.

Törölköző és köntös

Manapság nagyon divatosak nyitott fürdőszobapolcok, amelyeken szépen összehajtva, egymásra halmozva állnak a törölközők, egy trendi akasztón pedig lógnak a köntösök. Ha úgy döntesz, hogy itt tárolod őket, akkor el kell felejtened, hogy a törölközőid mindig tiszták és pormentesek lesznek. Az is előfordulhat,  hogy ezek a textilek nedvesekké válnak, és így könnyen elszaporodhatnak rajtuk a baktériumok is. Sokkal jobban jársz, ha a köntösöd a hálószobában lóg, a törölközőket pedig egy jól szellőző szekrényben tárolod, vagy törölközőszárítón.

Foto: Depositphotos

Női higiéniai cikkek

A pamut fő ellensége a nedvesség.És miből készítik a tamponokat és a higiéniás betéteket? Pamutból! Akárcsak az arclemosó korongokat. Ez az anyag érzékeny a penészgombákra, és baktériumokra, így nagyon fontos, hogy megóvd ezektől. Ne tárold a mosógép tetején, és a mosdókagyló mellett se, hanem tedd el egy száraz, jól szellőző helyre, ami nem a nedves fürdőszobában található.

Fogamzásgátló tabletták, terhességi teszt

Úgy, mint a legtöbb gyógyszer esetében, a fogamzásgátló tablettákat sem tároljuk nedvesség, vagy hő közelében, még akkor sem, ha zárt csomagolásban vannak. A hőmérsékletingadozás megváltoztathatja a termék kémiai összetételét például a terhességi teszt esetében is.

Elektromos készülék

Evidensnek tűnik a hajszárítót, az elektromos borotvát, vagy az epilátort a fürdőszobában tárolni, de ezzel csak rosszat teszünk a velük, mert a gőz és a nedvesség jelentősen lerövidítheti élettartalmukat. Sok esetben az elemes készülékeknél is rozsdásodás, vagy éppen az elem kifolyását idézheti elő a fürdőszobában tapasztalható nedvesség. Ne is beszéljünk az áramütésről, amit az okozhat, ha nedves kézzel fogjuk meg ezeket a tárgyakat !

Körömlakkok

A hőmérséklet és a páratartalom változása miatt a körömlakkok gyorsabban megromlanak a fürdőszobában. Ha itt tárolod a lakkokat, gyorsan beszáradhatnak, vagy elhalványulhatnak. Érdemes különféle dobozokban, fiókban, és hűvös, fénytől elzárt, azonos hőmérsékletű helyen tárolni ezeket.

Megnyitott borotvapengék

A borotva pengék oxidálódhatnak és gyorsan rozsdásodhatnak a fokozott páratartalom miatt. Ha megnyitottad a borotva csomagolását a szőrtelenítéshez, akkor ne tedd vissza a kád szélére, mert az élettartalma gyorsan megrövidülhet így. A borotvát csak lezárt csomagban tárold, ha már mindenképpen a fürdőszobában szeretnéd tartani.  Használat után szárítsd meg, csomagold vissza, így elkerülheted, hogy berozsdásodjon.

Gyantacsíkok

A viasz olvadni kezd, és a csík már nem lesz olyan hatékony, ha magas hőmérsékletnek van kitéve. Ha nem használod fel rögtön az egész csomagot a szőrtelenítéshez, érdemes a megmaradt gyantacsíkokat a fürdőszobán kívül tárolni, mert a nedvesség, és a víz csak rontja a hatásukat. 

 

Ezt is olvasd el!


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.