Életforma.hu

STÍLUS

9 jó tanács, hogy kivédd a kánikula veszélyeit!

A nagy hőség nemcsak kellemetlen, de számos olyan helyzetet is előidézhet, amely veszélyeztetheti az egészségünket. Te tudtad, hogy a hirtelen hideg víz reflexes légzésmegállást okozhat? Most hasonló helyzetekre és a megoldásokra hívja fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat Alapítvány.

A Nagy Elsősegély teszt – amelyet idén immár másodszor végzett el az Országos Mentőszolgálat Alapítvány – azt vizsgálja, hogy tudjuk-e, mi a teendő olyan alapvető helyzetekben, mint például az újraélesztés vagy ájulás a napon. Az eredmények sajnos nem sokat javultak a tavalyiakhoz képest, ráadásul itt a nyár, a kánikula és vele számos veszély.

Nyári hőhullámok idején több veszélyre is figyelnünk kell - Kép: sxc

„Sajnos, az idei teszteredmény is azt mutatta, hogy sok területen nem igazán vagyunk tájékozottak. A nyári hőhullámok idején ráadásul további veszélyekre is figyelnünk kell, amit nem lehet elégszer ismételni” - figyelmeztet dr. Czakler Éva,az alapítvány alelnöke, mentőorvos, aki szerint a következőkre kiemelt figyelmet kell fordítanunk, ha a nyarat nyugodtan akarjuk élvezni.

1. Legalább napi 2 liter - lehetőleg nem cukros és főleg nem alkoholos! - folyadékot fogyasszunk. Ez a mennyiség akár napi 3-4 literre is emelkedhet a nyári hónapokban testalkattól, hőmérséklettől és egyéni szükségletektől függően.

2.Kerüljük a tojásos, húsos ételeket - mert ezek vezethetnek legkönnyebben szalmonellás megbetegedésekhez –, fogyasszunk ásványokban, vitaminokban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket. Készítsünk mindig friss ételeket! Ha valaki mégis elkapja, kiemelten fontos a folyadékpótlás!

Ezt idd a nagy melegben!
Kevés folyadékot fogyasztunk, és legtöbbször csak akkor vesszük észre, hogy egész nap nem ittunk, amikor már szomjasak vagyunk. A szervezetünk így jelzi, hogy a napi 2-2,5 liter mennyiséget nem kapta meg. Aki nem szereti a vizet, az nagyon sokféle egészséges italt készíthet teákból, zöldségekből és gyümölcsökből. Íme néhány ötlet!

3. Ne tartózkodjunk hosszabb ideig és a déli órákban a napon, mert könnyen hőgutát vagy napszúrást kaphatunk! Legyen velük kalap - extrém esetben vizes kendő fejünkön –, és nagyobb séták alkalmával akár egy könnyen előkapható esernyő. Ha valaki mellettünk ájul el, nemcsak hogy árnyékba kell őt húzni, de hűtenünk is kell a testét, és orvost hívni. Ha eszméleténél van, hideg, nem alkoholos folyadékkal itassuk is őt.

4. Ne ugorjunk hirtelen a vízbe! Felhevült testünket mindig hűtsük zuhannyal, a vízbe pedig fokozatosan, körültekintően menjünk, hogy elkerüljük a hirtelen hőmérsékletváltást. A hirtelen hideg víz reflexes légzésmegállást okozhat!

5. Légkondicionáló helyett jobb a hajnali és éjszakai szellőztetés, nappal a lesötétített ablakok! 30-35 fokból 21 fokba érkezni talán kellemes, de semmiképpen sem egészséges. A hideg és meleg levegő közötti ingázás nagy eséllyel megfázáshoz, rosszabb esetben tüdőgyulladáshoz vezet. Próbáljuk ezeket mérsékelni, és irodában, autóban sem túlságosan lehűteni a levegőt.

6. Akár egy teraszon elköltött ebéd vagy egy séta is tökéletesen elég arra, hogy a bőrünk lepiruljon, és elegendő káros UV-sugarat gyűjtsön be egy későbbi bőrprobléma kialakulásához. A napozásról nem is beszélve! 11 és 15 óra között ne napozzunk, és nemcsak minden napozás, de a nyári mindennapok során is használjunk napvédőt, UV-szűrős kozmetikumokat!

Ezért van annyi bőrprobléma nyáron!
Nyáron egyre többen fordulnak orvoshoz bőrkiütések, csalánkiütés és ekcéma miatt. Talán eszükbe sem jut, hogy a problémát az eddig használt antibiotikumok és gyulladáscsökkentő krémek okozzák. Néhányuk ugyanis fényre érzékeny. Mi a teendő ilyenkor?

7. Védjük a szemünket! Hordjunk UV-védelemmel ellátott napszemüveget, mert az erős napsütés a szemünkben is kárt tehet.

8. Az öltözködésben kerüljük a feketét! Válasszunk inkább fehér pamut- és vászonruhákat, amelyek a fényt is visszaverik, és a szellőzést is biztosítják.

9. Harcoljunk meleggel a meleg ellen! Indítsuk be a szervezet önhűtő funkcióját egy meleg levessel vagy egy forró teával! Elsőre csábítóbb lehet egy hideg limonádé, ám egy forró itallal sok esetben kedvezőbb hatást érhetünk el hőháztartásunk helyrebillentését illetően.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.