Életforma.hu

STÍLUS

A feleséged leszek, ha gazdag vagy

Egy házasságról szóló, használati utasításnak szánt "örökérvényű" kiadványban olvastam anno, hogy a házasság tulajdonképpen egy érdekszövetség, és mint olyan gazdasági érdekből is létrejöhet.

Vagyis, ha az ifjú ara öregecske, ám gazdag vőlegényét attól tartja ellenállhatatlanul vonzónak, hogy dagad a pénztárcája, és az idős úrnak ez történetesen megfelel, akkor ez teljesen rendben van. Sőt, a könyvecske szerint, az ilyen alapon létrejött szövetség tartósabb, mint a múló érzelmekre építkező.

Minden szülő szeretné jól férjhez adni a lányát - és amikor erről beszélnek, elég kicsi a valószínűsége, hogy egy mély érzésű ifjú költő vagy mondjuk egy romantikus kazánfűtő lebeg a lelki szemeik előtt. A mai felfogás szerint az megy jól férjhez, aki magas életszínvonalon, jó anyagi körülmények közt élhet, biztos háttérrel nevelheti gyermekeit, akinek könnyű életet biztosít a férje.

Világunkban az anyagiasság immár nem elítélendő - sőt, olyan tulajdonságokkal ruházzák fel a vonzó küllemű számító nőszemélyeket, mint céltudatosság, reális gondolkodás, leleményesség és így tovább. Ez a fajta nő az egyenlő jogokon és felelősségen alapuló házasság rabigájában senyvedő nőtársai szemében életművész, követendő példa.(Gondoljunk csak a Született feleségek gyönyörű Gabrielle-jének jellemábrázolására.)

A szingli életmód elharapódzása alátámasztja azt a nézetet, miszerint egy rossz házasságnál jobb az egyedüllét. És ugye rossz házasság az, ahol együtt kell húzni az igát, kompromisszumokat hozni és ami a legrosszabb, a nő saját karrierje mellett - személyzet híján - még a férjét is el kell, hogy lássa.

Én még a régi, romantikus iskola híveként próbálom védeni a mundér becsületét.És amikor, gyenge érvként, holmi szerelemmel hozakodom elő, már előre hallom a választ: a szerelem pikk-pakk elmúlik -"ha anyagi gondok vannak, hamarabb, mint hinnéd" - és az elkövetkezendő évtizedek szürke hétköznapjait a sok pénz legalább elviselhetővé teszi.

De hadd próbálkozzak még egy végső érvvel: azoknak, akik így gondolkodnak nem jut az eszébe, hogy a boldogság - melyre mindannyian áhítozunk - nem egyenesen arányos a jövedelemmel. A depresszió, az öngyilkosságba való menekvés a gazdagok körében semmivel sem ritkább, mint a létminimum határán mozgók közt.

Ja, és szerencsére találtam egy másik könyvecskét is férfi és nő kapcsolatáról. Azt írja:

 "Boldogok csak azzal a társsal lehetünk, akiért mindenünket odaadnánk.

Igaz örömöt csak abban a hivatásban találhatunk, amit fizetség nélkül is vállalnánk."

(Gonda-Illés: Esszencia a szépség szimfóniájából)


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.