De most ünneplünk, köszöntöm magam! Hát...én...

Megérintett már sok minden, megégetett már szikra és tűz.

Megfagyasztott  sokszor egy-egy szó és tekintet, és dadogtam a felém suhanó árnyék láttán. Voltam kés alatt utolsópercben és intenzíven halálsuhanásban több napig. Vesztettem magzatot titokban és megvetetten elvetettem és szültem halottan és élőn gyermeket.

Éltem, ahogy senki más, és gyönyörűen és keményen.

Álltam a fényben dalolva sugárzóan szépen, és sugaraztak már keményen és... valaki akkor is felettem engem vigyázott.

És semmi sem elég, hogy ne szoruljon össze a torok, ne fulladjon el az ész, ne akadjon el a józan energia.

Hiába harcolok a bennem lapuló ősök, rejtett kódok ellen, talán magam ellen. Keresem a hangot kifelé, már nem azért, hogy látva lássanak.

Mert, nagyon nagy teher, ha tudod, hogy sűrűsödik az idő, ha valami rádöbbent.

Nekem a rák volt kiosztva, meg sok minden.

Hallgatok, amikor ordítani tudnék, amikor csak patetikus rekedtség hagyná el a torkom, hogy...ne, ne játssz, ne hazudj, ne bántsd... mondd el, próbáld meg....

Leírjuk, hallják, de nem ér el az, hogy... fogd meg a másik kezét!

És, ha megfogtad, ne nyújtsd be a számlát, ne tőkésítsd az érzelmeid, az már valami más.

Mindig az időben bízunk,az majd megoldja, avagy valaki más.

Hát persze...

Nekem a szeretet a legfontosabb szó lett.

Eddig is az volt, de nem mertem volna így felvállalni, hiszen ez olyan túl egyszerű volt.

Egyáltalán nem egyszerű, de nagyon fontos, és minden kulcsa.

De...ez nem olyan egyszerű.

Sajnos én azt is megértettem -nem sajnos?...hogy a halál eltörpül az élet mellett.

A halál kacérságáról beszélek természetesen, meg a választási lehetőségünkről is.

Mert megéltem közben milyen az, ha a gyermeked például, nem jön el Anyák napján, vagy ha elköltözik tőled, mert beteg vagy.

És ha őszintén azt mondja neked, -én nem azért vagyok, hogy törődjek veled, az a te dolgod, ha beteg is vagy. STB.

És szerettek, és én szerettem.  

Én már az az ember vagyok, akit gondolatban eltemettek, leírtak és túl is vannak már mindenen, hiszen a felelősséget én látványosan fel is vállaltam számukra.

Ez egy másállapot.

Ehhez képest a filmeken látott tragikus és szép halál romantikusnak tűnik nekem.

Csak az a lényeg, hogy intelligensen háttérbe szoruljak, és értsem meg, hogy ezt nehezen lehet feldolgozni, és viselkedjek úgy, mintha nem is történt volna semmi.

 Vagy esetleg,, próbáljam megérteni, hogy milyen volt másoknak elviselni a gondolatot, a lelki terhet.

Igaz szép volt tőlem, ahogy végig csináltam egyedül, de most vigyáznom kell arra, hogy  túl hosszú a történet, már elfogyott a türelmük.

Pedig eddig csak a türelem kellett, most már lehetne szeretni is...figyelni a változásra

Hát nehéz élni, ki kell érdemelni...

De  ez is egy más állapot....

Beszélni nem beszélünk sem erről, sem másról, csak az élet dolgairól monologizálunk, játszunk.

És nem ordítok, berekedek.

Szeretnék egyszer vízipipát szíva a szőnyegen körülülve szeretteimmel úgy lenni, úgy beszélgetni, ahogy egyszer Zsuzsival ott a várban.

Egy év alatt ez volt az egyetlen tiszta emberi élményem, ahol minden gesztus őszinte volt.

Nem vagyok felmentve semmi alól, a történetnek nincs vége és poén sincs.

Dénerzsi