Életforma.hu

STÍLUS

A kismamáknak nem jár a gyengéd érintés?

Úgy gondolta, hogy áldott állapotban is tovább folytatom a masszázs-programomat. Úgy gondoltam, hogy ami nekem jó, az a babának is élvezet lesz. Tévedtem...

Azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy a masszőrök sorra elutasítottak, mondván: akkor jöjjek vissza, amikor megvan a baba, mert várandósan nem vállalnak.

Hát, ami azt illeti már akkor sejtettem, hogy kisbaba mellett a masszőr-programnak lőttek. Ezen kívül, mivel tanultam a masszázsról egyet s mást, nem hagytam magam lebeszélni. Arról is meg voltam győződve, hogy ami nekem jót tesz, az a pocaklakómnak is jó. Hosszas keresgélés után végül ráleltem Évára, aki tárt karokkal fogadott és biztos tudásának birtokában várandósságom legvégéig "karban tartott".

Természetesen nem minden fogás alkalmazható a kismama masszázs során, de az izmokat lazító, stresszoldó valamint a gyengéd simító mozdulatok sosem estek jobban, mint pocakosan.

A terhes masszázst a 12. terhességi hét után szabad elkezdeni. A masszázs-terápiának a stresszoldáson, és a jóleső érintésen kívül energizáló, méregtelenítő, fájdalomcsillapító hatása van. Gyógyírt jelent a duzzadt lábaknak és az erősen megterhelt gerincnek. A szív munkáját is segíti, melynek 40%-kal több vért kell pumpálnia a várandósság időszakában. A méreganyagok távozása, a testben fellépő feszültséggócok oldása jó közérzetet eredményez, ami végeredményben jelentősen hozzájárul a mama és baba zavartalan, bensőséges harmóniájához.

A kismama masszázs számomra még kellemesebbé tette a várakozás feledhetetlen időszakát - kár lett volna kihagyni!

F.K.M.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.