Életforma.hu

STÍLUS

A legjobb gyerekprogramok! Ön is tudjon róla!

Biztosan Önnel is előfordult már, hogy hétfőn az óvodából vagy az iskolából úgy jött haza Csemetéje, hogy szomorúan megkérdezte, hogy Ő miért nem mehetett el szombaton arra a remek helyre, ahol Peti is volt a szüleivel?! És Önnek fogalma sincs, hogy Peti szülei honnan tudnak időben minden gyerek rendezvényről, Ön pedig miért csak utána értesül róla.

Egész héten rohan, dolgozik, gondoskodik a gyerekről, a családról, rendben tartja a lakást, az életét, és ötlete sincs, hogy mások hogyan oldják meg, hogy mindig ráérnek szombaton egy délelőttöt azzal tölteni, hogy egy jó családi programot megtervezzenek.

Szeretné, ha az Ön gyereke lenne hétfőn reggel a legboldogabb, amikor beszámolhat a kis barátainak a hétvégi családi program eseményeiről? Önnek is jót tesz, ha hétvégén feltöltődik azzal a rengeteg szeretettel, amivel csak gyermeke tudja ilyen nagy mértékben elárasztani.

Nem csak Ön szenved időhiányban. Nagyon sok szülő érzi úgy, hogy nincsen ideje egész szombat délelőtt azért ülni a számítógép előtt, hogy összeállítson egy klassz programot a gyermekének.

Adott a lehetőség, hogy hétvégén levigye Gyermekét a közeli játszóházba, és pár órát eltöltsön ott vele. De hó végén már nem minden szülő engedheti meg magának, hogy öt-tízezer forintot otthagyjon egy ilyen helyen, ahol óránként 1200 Forint körüli összegért szórakoztatnak egy gyereket. Két-három testvér esetén, feltételezve, hogy három órát legalább elszórakoznak ott a gyerekek, kicsit esznek, isznak... igen, igen, pontosan annyi, jól számolt! Örülhet, ha tízezer alatt megússza.
Pedig gyakran előfordul, hogy negyed órát kellett volna autózni, és máris talál egy rosszul bereklámozott nagyon jó gyerekprogramot, ahol ugyanúgy kikapcsolódhat és fejlődhet a Gyermeke: fillérekért vagy ingyen.

A legtöbb művelődési ház nem nagyon költ reklámra. Nem is az a dolguk. Vannak remek programszervezőik, akik nagyon jó játszóházakat és gyerek rendezvényeket hoznak alkalmanként össze, de egyszerűen nem népszerűsítik annyira, hogy a családokhoz időben eljusson a híre. A múzeumpedagógusokról szintén elmondható, hogy nem abban járnak élen, hogy közönséget hozzanak a múzeumba. Nagyon jól végzik a munkájukat, mégis alig látogatott rendezvényt tudnak csak megszervezni, mert a gyerekek maguktól igen ritkán kérdezik meg a szüleiket, hogy elmegyünk ma egy múzeumba?

Hány gyerek van, aki egész hétvégén a TV előtt ül, amíg a szülei próbálják utolérni magukat a rendrakásban és a takarításban? Jó lenne ezeknek a gyerekeknek több vidám percet szerezni, és az időhiányban szenvedő szüleiknek segíteni azzal, hogy időben megismerjék az aktuális hétvégi gyerekprogram ajánlatokat. Szerencsére van egy közhasznú egyesület, amelyik ezt a feladatot elvégzi a leterhelt szülők helyett. Heti hírlevelükben szerepel minden csütörtökön minimum 30 olyan gyerekrendezvény, amelyik remek családi programnak bizonyul, ha elviszi oda gyermekét, és együtt nevet, játszik vele és a többi gyerekkel.

Ön is örülne két óra szabadidőnek?

Sajnos ezt a két órát nem tudja bármire felhasználni. Ezt az ajándék két órát csak abban az esetben tudják Önnek adni, ha az a célja, hogy hétvégén odafigyel a gyermekére. Elviszi valahova, ott van vele, jól érzik magukat, nézi, ahogy nyílik az értelme, fejlődnek a képességei. Részt vesz vele valahol egy olyan gyerekprogramon, ahol mindannyian jól érzik magukat. A jó hír viszont az, hogy a legszebb ajándékot kapja cserébe: közös emlékeket és élményeket szerezhet családjának.

Vajon hány hétvégén játszhat még együtt önfeledten a Gyermekével? A sors könyvébe senki nem láthat bele. De az biztos, hogy már megint egy héttel kevesebb van hátra Gyermeke gyerekkorából! Ezt a dátumot nem jelzi Önnek előre egy naptár sem, viszont pár év múlva visszafordíthatatlanul véget ér. Mivel nincs ez a dátum előre meghatározva, ezért néhány szülő hajlamos ezt a csodálatos időszakot úgy tekinteni, mintha örökké tartana.
Pedig nem tart örökké!

Sajnos egyszer eljön az a korszak, amikor már nem vágyik minden hétvégén a társaságunkra, nem akarja velünk tölteni a szabadidejét, nem jön oda hozzánk óránként, hogy jelét adja a szeretetének, és egy napon már fel sem fog merülni benne, hogy minket kérjen meg, hogy vigyük el egy rendezvényre.
Ennek ellenére az idő múlásával egyre közeleg ez a dátum, ezért nem árt, ha elvégez egy gyors fejszámolást, hogy még hány éve, pontosabban hány hete van hátra addig az időpontig.
Ugye, így már nem is ér rá annyira ez a kérdés, hogy mindig halogassa?!

Ha nem szeretne lemaradni Gyermeke gyerekkoráról, akkor jelentkezzen az Eleven Gyerekek hírlevelére, melyben minden csütörtökön az aktuális budapesti és pest-megyei gyerekrendezvényekről számolnak be.

A helyszín tetszőleges. Minden hírlevélben legalább 30 féle gyerekprogramról tájékoztatják az olvasókat, így tetszőlegesen választhat a színhelyek között, a programok jellege alapján, vagy gyermeke életkorának megfelelő sajátosságok, esetleg érdeklődési körének megfelelően.

Lelkiismeret furdalása van vasárnap este, amiért egész hétvégén takarított, vásárolt, és gyerekével csak annyi ideje volt törődni, hogy megkérdezte Tőle, hogy melyik dvd-t tegye be a lejátszóba?

Ne legyen! Ha megbeszéli gyermekével, hogy a feladatok elvégzése után remek családi programon vesznek részt, meg fog lepődni, hogy milyen ügyesen tud segíteni a Csemete is, ha motiválva van.

Az Eleven Gyerekek hírlevelére az alábbi weboldalon tud jelentkezni:
www.elevengyerekek.hu


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.