Vécés néninek tett meg az élet, és utálod a munkával járó szagokat? Mi a teendő?- teszi fel a kérdést Pető András Popper Péternek, aki Holdidő című könyvében emlékszik vissza erre a különös eszmefuttatásra.
Pofon egyszerű- mondja Pető: neked kell a legjobb vécés nénivé válnod, hisz akkor rövidesen te leszel a főfelügyelő. S miközben utazgatsz egyik illemhelyről a másikig, máris jó levegőt szívhatsz. Később aztán te leszel az összes illemhely szóvivője a központban, és véglegesen megszabadultál a szagtól...
Elnézést a kedves olvasótól, hogy ezzel a cinikus példával indítom útjára heti cikkeinket, de az elmúlt hetek-hónapok (s a sors fintora, hogy a tegnapi nap is) előhívta belőlem ezt a régi olvasmányemléket. Van mentségem...
Fáradt, közönyös arcok gyalogolnak el mellettem. De mit csodálkozok?
Minden napra jut valami kellemetlen hír, ami már-már rutinosan sokkolja az emberfiát: összevonások, vizitdíj, áremelés, megszorítások, sztrájkok.
Tanult tehetetlenség- vágná rá egyből a magyarázatra kész pszichológus, de nélküle is sejtjük: sokan belefáradtunk.
Nem más ez, kérem, mint klasszikus stressz-helyzetek sorozata: újfajta kihívásokra kell újfajta megoldásokat keresnünk, és megbirkóznunk a növekvő nehézségekkel. Ha tudunk.
De sokan még ezt a helyzetet is tovább nehezítik: családokban üti fel fejét a feszültség. Baráti társaságokat oszt meg újra és újra a politika, apa és fia vesznek össze kibékíthetetlenül nézeteik miatt. Szétszakadunk, tagozódunk, kiválunk és elkeveredünk.
Tetszettek róla hallani, hogy az egyik lerombolóbb egészségügyi kockázati tényező az ellenséges beállítódás?
Ezt állítja dr Kopp Mária, aki régóta foglalkozik a depressziós és korán haló magyarokkal. Az ellenséges attitűd annyit jelent, hogy az embereket általában aljasnak, számítónak látjuk, akik ki akarnak minket használni, át akarnak rajtunk gyalogolni.
Az ellenséges beállítódású ember pedig könnyen kontrollvesztetté válhat- ezért veszélyes fegyver a szó és az ordibálás.
Ezek pedig napról-napra megdolgoznak: átfolynak rajtunk a szavak, próbáljuk értelmét találni a mondatoknak, a mozdulatoknak, amelyek, mintha nem is nekünk szólnának.
S valami személyes is kikívánkozik e sorok írójából: nézem a szegedi belvárost, ahol valami irdatlan tempóban megkezdődött a régi, patináns házak homlokzatának felújítása. Mutatós lesz- szó se róla.
Aztán a kapualjakból kibotorkál néhány hajléktalan, s innentől valósággá válik a József Attila-i sejtés :
"Fecseg a felszín, hallgat a mély."
Vajon miről beszélne a mélység, ha tehetné? S a hajléktalan, aki tétován és céltalanul imbolyog az öreg házak árnyékában? Ő tán nem is tud róla, hogy a nagybetűs Köz része...
Ez az idézet egyúttal találóan foglalja össze heti üzenetünket is: felszín és mélység, színjátékok és kulisszatitkok, érdek és érdektelenség fűzi és szorítja össze cikkeink mondandóját.
S ha megengednek még egy javaslatot: a netes böngészésen túl igyekezzenek néha kijutni a friss levegőre, így legalább egy parányit más perspektívából fogják látni és szagolni a bűzös dolgokat. Mielőtt végleg megcsömörlenének.
