Életforma.hu

STÍLUS

A vidék a hosszú élet titka?

Elmentünk nyaralni. Pontosabban telelni, ráadásul nyugatra, de ami még fontosabb, vidékre. Hogy mit akarok kihozni ebből? Rájöttem, hogy el kell mennem kecskét tenyészteni.

Ez a gondolat már régóta foglalkoztat, de ahogy öregszem, egyre jobban megerősödik bennem az érzés, hogy nem is olyan nagy hülyeség, mint amilyennek elsőre hangzik.

Elmentünk telelni, kemény három napra. Ausztria nyugati részébe, ami csupán azért különleges, mert általában Burgenlandig, vagy maximum Bécsig szoktam csak jutni. Enyhén paranoiás is vagyok persze, de azért azt gondolom, arrafelé nemigen szeretnek minket magyarokat, ha meghallják, hogy magyarul beszélünk, bunkók lesznek, beszólnak. Hiába beszélek perfektül németül, az akcentusomról azonnal leveszik mi újság, és már utálnak is.

Úgy látszik ez a masszív rühellés körülbelül Bécsig tart, mert onnantól kezdve mindenki kedves. Egyszer csak kinő az Alpok a földből, és az ember mosolyognak, előre köszönnek, tartják a sebességkorlátozást, nyugodtak.

Biztosan jobban élnek, mint mi, ettől azért mi is megnyugodnánk egy kicsit. De azért arra Pesten még nem volt példa (legalábbis velem nem esett meg), hogy a kukás bácsi integessen a gyereknek. Csak mert olyan cuki. A hegyek között azonban ilyen is van.

Amikor megérkeztünk a szállóba, a fogadós megjegyezte a feleségének, milyen magas a férjem. Megszoktuk már, a kétméteres magasságon általában szörnyülködnek az emberek egy sort. Már oda sem figyeltünk, mikor megkérdezték, nem akarunk-e egy másik szobát, mint amit lefoglaltunk, mert ott nem csak 2 méter hosszú az ágy, hanem 2,20. Állunk leesett, meg sem bírtunk szólalni.

A bolt parkolójában előre köszönnek a helyiek, pedig látják a magyar rendszámot. Bent kedvesen szolgálnak ki, pedig ott is hallják az akcentusunkat. Furcsa, de úgy kezelnek, mint embert.

Úgyhogy a konklúzió marha egyszerű: vidéken élnek, a hegyekben, a jó levegőn, biztos a jövedelmük, nem félnek a holnap miatt, úgyhogy kedvesek. Ergo holnapután fogom magam, leköltözöm vidékre, veszek tíz kecskét, öt kutyát meg öt macskát, és én is nyugodt leszek, és boldog.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.