Persze, sokan ingatják most a fejüket: az embereknek egyszerűen nincs idejük vagy éppen pénzük a kultúrára. Hiszen ott van a munka, a család, az otthon... Igen, valóban van ebben valamennyi igazság, de csak részben. Mert most elkezdhetnék emlékezni azokra az időkre, amikor az édesanyám mesét olvasott nekünk, vagy amikor a családunk tagjai felolvastak egymásnak.

Jó volt, nagyon jó. Szinte érzem a pirított napraforgó illatát, amelyet az édesapám készített, hogy legyen rágcsálnivaló a közös olvasásokhoz a téli estéken. És emlékszem arra is, hogy már óvodás koromban bábszínházba, iskolás koromban pedig színházba vittek a szüleim. És ahogy megtanultam olvasni, beírattak a helyi könyvtár gyermekrészlegébe.

És én beleszerettem a betűbe. Egymás után faltam a - talán még emlékeznek - csíkos és pöttyös ifjúsági könyveket, szinte megigézett Szabó Magda Abigélje... És arra is emkékszem, hogy ha bármilyen bajom volt, elhagyott a kedves vagy konfliktusom volt valakivel, akkor is a könyvekbe menekültem. Sok problémából kihúztak már Jókai, Móricz, Kosztolányi szavai.

De ahogy ma körülnézek, nem ezt látom. Nem, ne féljenek, nem kezdek ujjal mutogatni a médiára, a tévére, a számítógépes játékokra. Nem. Azok is kellenek, csak azt kell eltalálni, milyen mennyiségben. És hogy kivel. Mert úgy gondolom, a családokat igenis összetarthatja a kultúra, hiszen egy-egy színházi előadás, együtt elolvasott könyv vagy egy jó film közös élménnyé válik, a kapcsolatokat pedig ezek tartják fenn, nem pedig csak a közös anyagi és egyéb természetű problémák.

Ezért mi lenne, ha ma este elsétálna a legközelebbi könyvtárba, és kikölcsönözne egy könyvet? Válogathat például a britek által a 20. század század legjobbjainak tartott művek közül, de előkeresheti a két évvel ezelőtti Nagy Könyv-listát is, ha magyar szerzőre vágyik. A gyermekének pedig kiveheti végre a Harry Potter-sorozatot, amely több millió gyereket és felnőttet bűvölt el 200 országban a világon.

De ha inkább a műkincsek érdeklik, látogasson el Esztergomba, és tekintse meg Magyarország leggazdagabb egyházi gyűjteményét, vagy nézzen utána, milyen sorsuk van az elrablott, felbecsülhetetlen értékű iraki régészeti leleteknek.

Ha pedig arra lenne kíváncsi, milyen volt az elmúlt évszázadok kapcsolati kultúrája, ma azt is megtudhatja, hogy a homoszexualiás és a házasságtörés egyáltalán nem volt tabu az ókorban és a reneszánsz Olaszországban.

És ha megunta az olvasást, sétáljon egyet lakhelyén, és vizsgálja meg alaposabban azokat az épületeket és szobrokat, amelyek mellett nap mint nap elsiet. Vigye magával családját is, szakítsa ki őket a tévé bűvköréből, hogy ők is ráébredjenek: annyi minden érték vesz minket körül. Csak rájuk kell ismerni...