Életforma.hu

STÍLUS

Akcióhét az egészséges, környezetbarát, helyi termékek támogatására

A Magyar Természetvédők Szövetsége október 20-30. között 10 magyar városban rendez utcai kampányt az egészséges, környezetbarát helyi termékek fogyasztása és termelése előmozdítása érdekében.

Válassza az egészséget, vásároljon bioterméket!

 

2004. október 20-30.

Magyar Természetvédők Szövetsége

A kampányban felhívják a figyelmet arra is, hogy a magyar kormánynak a rövid- és hosszú távú tervei készítésénél előnyben kell részesítenie a biotermelést és más természetkímélő mezőgazdasági termelési módokat.

 

Sándor Szilvia, a Természetvédők Szövetsége csoportvezetője elmondta, hogy a Szövetség tagcsoportjaival október 20-30. között rendezi meg az "Élelem és mezőgazdaság" akcióhetet, melyre tavaly sok százan látogattak el. A lakosságot idén 10 helyszínen (Budapest, Sopron, Szombathely, Miskolc, Nyíregyháza, Hajdúböszörmény, Debrecen, Békéscsaba és Szeged - Veszprémben már lezajlott) tájékoztatják látványos utcai akciók, termékbemutatók és előadások keretében a környezetbarát mezőgazdaság előnyeiről. Az országos eseménysorozat alapvető célja, hogy a bio és más minőségi magyar termékek fogyasztását előmozdítsa, továbbá felhívja a figyelmet a környezetbarát mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.

A Természetvédők Szövetsége tagszervezeteivel együttműködve egy 12 információs pontból álló tanácsadó hálózatot alakít ki PHARE támogatásból, amellyel információkat és pályázatírási segítséget nyújtanak a gazdáknak az agrár-környezetvédelmi EU támogatások eléréséhez.

A téma aktualitását adja, hogy a napokban megjelent FVM rendelet értelmében 2004. november 26-ig lehet pályázatokat benyújtani az agrár-környezetvédelmi programokban való részvételre.

Orbán Péter, a Biokultúra Egyesület ügyvezető igazgatója szerint a hazai ökológiai gazdálkodók érdekeinek figyelmen kívül hagyását jelzi, hogy most, az év negyedik negyedévébe lépve sem jutottak hozzá az érdekeltek az agrár-környezetvédelmi támogatásokhoz. Olyan helyzet állt elő, hogy EU piacon a támogatás nélkül termelő magyar biogazdáknak jelentős támogatást élvező konkurensekkel kell piaci pozíciókért küzdeni. Érthetetlen és felelőtlen pazarlás, hogy a kormány semmit nem tesz az EU csatlakozással járó előnyök kihasználásáért, hiszen az ökológiai gazdálkodás támogatása pont az a terület, ahol - szemléletesen fogalmazva - 1 magyar euró mellé 4 közösségi euróhoz juthat a tőkehiánnyal küzdő agrárium.

Farkas István, a Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy a fogyasztók és a gazdák tájékoztatása mellett szakmapolitikai célokat és követeléseket is megfogalmaztak. Kérik a Kormányt és a Parlamentet, hogy a rövid és hosszabb távú tervek elkészítésénél (költségvetés, Európa Terv, Nemzeti Vidékfejlesztési Terv) részesítsék előnyben a biotermelést és más természetkímélő mezőgazdasági termelési formákat, illetve a helyi, magyar minőségi termékek piacának kialakítását, szemben az intenzív nagyüzemi mezőgazdaság támogatásával.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.