Hiányzik a pulyka, vagy a hal a szentesti vacsorához? Akkor se ess pánikban, ha még nem vetted meg a nagyi harmadik pár mamuszát, majd kap helyette egy meleg zoknit! A gyerek újabb kívánsággal állt elő és már nincs is rá pénzed? Kérj kölcsön, vegyél fel hitelt, majd csak lesz valahogy...(bár manapság kicsit kockázatos)
Merthogy bátorságra igencsak szükségünk lesz ezen a harmadik adventi héten.
Most az akarat, mint a vad bika, az érzelem, mint az üvöltő oroszlán, és a gondolatok, mint a ragadozó sasok nyilvánulnak meg. Az aggodalom és a félelem erősödik fel most bennünk, melyeket egyensúlyba kell hoznunk, és meg kell szelídítenünk.
A bátorság ugyanis akarati erény, s lényege, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsük el önmagunkat.
Mert bátorság kell ahhoz is, és nem is kevés, hogy szembe nézzünk saját magunkkal, elismerjük hibáinkat és fogyatékosságainkat. Ne féljünk bizonyos igazságokat megfogalmazni, és kimondani, még akkor sem, ha ez ránk nézve fájdalmas is. És bátorság kell a szabadsághoz is...
Óvakodjunk azonban a szélsőségektől, a gyávaságtól és a vakmerőségtől.
Ne az utolsó napokban, a munkahelyi bulin akarjuk kimondani az egész évben magukba fojtott keserűségeket! Ne most vagdalkozzunk sértett és fáradt év végi hangulatunkban, a már régen kikívánkozó szóbombáinkkal!
Ha eddig gyávaságból őrizgettük őket, ne a pillanat hevében dobálózzunk velük vakmerőségből!
Élvezzük a csillogást, vegyünk bátorságot a nyugalmas, örömteli készülődéshez!
Segít ez a gyönyörű vers:
Baranyi Ferenc: Az ébrenlét a bátorság
Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.
Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!
Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,
büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.
Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.
Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.
Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,
aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!
Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.
Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.
