Aggasztóak a hírek Földünk várható pusztulásáról, melyre tudós elemzők, ENSZ dokumentumok, a környezetvédők és segélykoncertek szervezői naponta figyelmeztetnek bennünket.

Már csak 10 évünk van, 2040-ig még van időnk, "még nem túl késő" vagy ez az unokáink gondja lesz? Egymástól időben eltérő feltételezések arról, hogy mennyire sürgető ez a probléma, de mindegyik a szinte visszafordíthatatlan környezeti katasztrófáról beszél.

 Több ezer tudós munkája alapján elkészült tanulmányok szerint megsemmisülhet a Föld tüdeje, az Amazonas őserdő, elpusztulhat az ausztráliai nagy korallzátony, elolvadnak a sarkvidékek jégtakarói, Indonézia szigetei közül, mintegy 2000 víz alá merülhet, Európában kibírhatatlanul forró aszályos nyarak és csapadékos, viharos telek lesznek, ha az emberiség nem csökkenti globálisan az üvegházhatást kiváltó gázok mennyiségét.

 Kutatási eredmények szerint a katasztrófális változások akkor indulnak be, amikor a levegőben található szén-dioxid szintje eléri a természetes arány kétszeresét. Ahhoz, hogy ez húsz-harminc éven belül ne következzen be, azonnal lépni kellene.

 Jó hír, hogy Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára szombaton az Antarktiszra látogatott. Ban a klímaváltozást tette főtitkárságának központi kérdésévé, és ő az első ENSZ-vezető, aki a fagyott kontinensre lépett.

Talán most begyorsul a mentőakció, és mindenki felébred végre!

Átgondolhatnánk a saját felelősségünket is ebben a kérdésben, mi, egyszerű emberek, akik ebben a napfény nélküli depressziós hónapban oly annyira vágyunk a Nap hiányzó melegségére, édes, örömteli sugaraira.

 Mert a Naptól akarunk átmelegedni mi is, és a körülöttünk lévő élő természet is. 

Veszélyes, ha mindezt a környezeti ártalmakkal idézzük elő, -  mesterségesen.

És ne akarjuk egyszerre lehozni Napot a Földre, mint a versbéli fejedelem, hogy aztán lángos özönétől kisüljön a vetés, kigyúljon a város, és helyébe a mély sötétség boruljon.