Életforma.hu

STÍLUS

Áradásos tiszai húsvét

Megint bőven kijutott a vízből a Tisza mellett élő embereknek. Húsvét ide, vagy húsvét oda, most nem ez a legfontosabb, hanem a védekezés. Igen nagy a víz, sokkal több és nagyobb is, mint kellene. A szakemberek védekeznek, a lakosok pedig néznek. Ámuljuk a víz erejét, s reménykedünk a mielőbbi apadásban.

"Pár nap mulva fél szenderengésemből

Félrevert harang zugása vert föl.

"Jön az árviz! Jön az árviz!" hangzék,

S tengert láték, ahogy kitekintek.

 

Mint az őrült, ki letépte láncát.

Vágtatott a Tisza a rónán át,

Zúgva, bőgve törte át a gátot,

El akarta nyelni a világot!"

 

E sorokat 159 évvel ezelőtt írta Petőfi Sándor, s a kép, melyet festett, ma is helytálló, annyiban módosítva, hogy egyelőre még nem szakadnak a gátak, a védelem megerősítette. Egyelőre még - s a felkészülésnek köszönhetően reméljük teljesen - bírják a védtöltések a víz nyomását.

Ma reggel, mikor mentem dolgozni a laktanyából egy katona karaván haladt ki, Szelevényre indultak. A kevés információból is éreztem, hogy változás történt, aztán sorra kiderültek az újabb infók. Az eddigi előrejelzések szerint 980 centiméterre várták a Tisza tetőzését Szolnoknál, de vasárnap reggel már 983 centiméter volt. A módosított számítások szerint 1000-1010 centiméter lesz a tetőzés szintje.

A munka már hetek óta tart, erősítették a gátakat, kiépítették a védfalakat, már nyúlgátakat is építettek. Egyelőre bírják a homokerődítmények a strapát, s a szakemberek szerint megvédenek az elöntéstől.

Szelevényre, s a Tisza déli szakaszán is megelőző, megerősítő munkálatokra hívták a katonákat, akik már hetek óta vártak a bevetésre. A hivatásos haderő feladata az árvízvédelmi munkálatokban való részvétel is.

Ez a békés, szép folyó, most igen-igen megduzzadt, az ártereket víz borítja, a fák a kiszélesedett folyóban állnak, s a tavasznak köszönhetően töretlenül rügyeznek. A víz szinte "karnyújtásnyira" van, a sétányok lezárva, a parton homokzsákok, melyek az elöntéstől, beszivárgásoktól védenek.

A Kormány pénteken veszélyhelyzetnek megfelelően rendkívüli készültséget rendelt el, összesen 716 km védvonalra kiterjedően a Tisza folyó Kisköre és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a mellékfolyók közül a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros folyó torkolatához csatlakozó védelmi szakaszain.

III. fokú a készültség a Tiszán a Lónyay főcsatorna torkolata és Kisköre között, a Zagyván Szolnok és Újszász között, a Taktán, a Bodrogon, a Hármas- és Fekete-Körösön, a Sebes-Körös torkolati szakaszán, valamint a Hortobágy-Berettyón összesen 783 km védvonalon. II. fokú készültséget tartanak 417 km védvonalon, I. fokú a készültség 318 km hosszon. A védvonalakon változatlanul növekszik az árvízi jelenségek száma a tartósan magas vízállások következtében.

Bízunk, várjuk a végét, a levonulást, az apadást, mert félelmetes a víz ereje. Most tényleg a víz az úr!

Így telik a húsvét a Tisza partján. Emberek a gáton, aggódó családtagok otthon. Most nem a locsolkodás a legfontosabb, hanem a védelem, hogy megússzuk, hogy elkerüljük a folyó kiáradását...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.