Életforma.hu

STÍLUS

Az 5 legutálatosabb dolog a férfiakban!

Persze mindannyian legalább tíz jellemvonást fel tudnánk sorolni, amelyet egyszerűen ki nem állhatunk a férfiakban. És valahogy úgy tűnik, hogy ezek a jellemvonások mintha mindannyiukban meglennének. Vagy tévedünk? Lássuk!

Kapcsolatfóbiások? Ki szerint igaz ez, ki szerint nem. Nos, az tény, hogy a legtöbb férfi igencsak hamar megijed, ha úgy látja, hogy egy lány egyre több cuccát hagyja ott nála, ha már ismeri szinte az összes barátját stb. Nemrég egy alig tizenhat éves lánytól hallottam, hogy a barátja - aki szintén 16 - azt mondta neki, ha még egyszer viccből is szóba hozza a házasságot, otthagyja. Ja, kérem, akkor a vérükben van a menekülési vágy?

Született lusták? Hát igen, gondoljunk csak a szüleinkre vagy nagyszüleinkre. Apuka hazamegy a munkából, leül a tévé elé, megiszik egy sört. Eközben a nő? Nem mondok nagy újdonságot: munka után hazamegy, elkészíti a vacsorát, kimossa a szennyest, előkészíti a gyerek cuccait másnapra. És úgy érezzük, hogy ez mindannyiunk számára egyértelmű. Talán ez a baj.

Fontosabb a karrierjük? Nos, lássuk be, ez azért nem csak a férfiakra igaz, sőt úgy látom, egyre inkább panaszkodnak emiatt a nőkre! Pedig a túl sok munka megöli a szerelmet! Fáradtság, kimerültség - de akkor mi jut a kedvesnek belőlünk?

Egy második anyát látnak bennünk? Ajjaj, ez talán a legrosszabb - a nőnek. Mert a férfiaknak nyilván nagyon kényelmes, hogy miután meghódítottak egy nőt, az már egy személyben anya és szexpartner is. Mert mi is kell más?

Csalfák? Valljuk be, semmivel sem csalfábbak nálunk, nőknél. Ugyanúgy félrelépnek, ha úgy érzik, nincs minden rendben a kapcsolatukban, és talán ugyanannyi a visszaeső megcsaló az erősebb nem körében, mint a hölgyeknél.

Sz. F.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.