Életforma.hu

STÍLUS

Az elrettentés döbbenetes ára!!!

Elöljáróban meg kell jegyeznünk: Japánnak semmi köze nem volt az atombomba megszületéséhez. Sőt, még csak nem is ellene kívánták bevetni. Hogy mégis ez történt, az egy világpolitikai játszma végjátéka.

A kataklizma ezzel nem ért véget: mindössze három napot kellett várni, hogy Nagaszaki is romhalmazzá változzon. Ugyancsak egyetlen bomba miatt. Azóta is sokszor felvetődött a kérdés: mennyire volt szükségszerű e két város pusztulása, vajon miért került sor egyáltalán annak az iszonyatos fegyvernek a kifejlesztésére, amelytől a legjobban retteg az emberiség?

Elöljáróban meg kell jegyeznünk: Japánnak semmi köze nem volt az atombomba megszületéséhez. Sőt, még csak nem is ellene kívánták bevetni. Hogy mégis ez történt, az egy világpolitikai játszma végjátéka.

Magyar tudósok a történelem sodrában

Szilárd Leó a múlt század harmincas éveiben a modern fizika egyik vezéregyéniségének számított. Annyira nagy tekintélye viszont nem volt, hogy a legnagyobbal, Ernest Rutherforddal, az atomfizika élő klasszikusával eredményesen szembe szállhasson. 1934-ben ugyanis Rutherford az atommaghasadásról tartott előadást, amelynek végkövetkeztetéseként kijelentette, hogy mindazok, akik abban hisznek, hogy ezen az úton nagymennyiségű energia nyerhető, egyszerű holdkórosok. Szilárd Leó értesülve Rutherford véleményéről, felkereste őt hivatali dolgozószobájában, hogy meggyőzze, mekkorát tévedett. A rövidre sikeredett párbeszéd végén a fizika élő klasszikusa egyszerűen kidobta a magyar származású tudóst. Szilárd nem adta fel: szabadalmaztatta a láncreakcióról szóló találmányát, amelyet először az angol hadügyminisztériumnak ajánlott fel, de mivel nem voltak hajlandók a szabadalmat titkosítani, átment az admiralitáshoz, ott eleget tettek e különös kérésnek. Szilárd ugyanis attól rettegett, hogy a németek megneszelik az ügyet, és nekiállnak az atombomba gyártásának. Ne feledjük: ekkor már egy éve Adolf Hitler volt hatalmon.

Szilárd Leó legnagyobb megdöbbenésére 1938 végén épp két német tudós - Otto Hahn és Fritz Strassmann - állapítják meg, hogy a neutronokkal bombázott urán 235-ös izotópja úgy esik szét, hogy új elemek keletkeznek. Ráadásul nem rádiumot kaptak, mint ahogy feltételezni lehetett, hanem sokkal kisebb tömegszámú báriumot. Ez nem kevesebbet jelentett, mint hogy láncreakció jött létre, ahogyan azt Szilárd 1934-es szabadalmában leírta. És épp a hitleri Németországban!

Szilárd Leó döntő lépésre szánja el magát

Szilárd Leó először Enrico Fermi Nobel-díjas fizikussal lép kapcsolatba, aki minden részletében igazolja balsejtelmét. A magyar fizikus ekkor döntő lépésre határozza el magát: A kor legnagyobb szaktekintélyét, Albert Einsteint kéri meg, legyen a segítségére abban, hogy az amerikaiak megelőzzék a németeket az atomfegyver kifejlesztésében. A napjainkra már közismert történet szerint összesen négy levélváltozat született, ezek mindegyikét Szilárd Leó fogalmazta, Wigner Jenő fordította angolra, Albert Einstein pedig aláírta. Az utolsó változat 1939. augusztus 2-án készült el, amelyet Alexander Sachs üzletember közvetítésével juttattak el Franklin Delano Roosevelt amerikai elnöknek. Ennek eredményeként indult be az amerikai atomprogram, amelynek iszonytató végeredményét a bevezetőben említettük.

Csakhogy minden titkolózás ellenére Szilárd Leó 1944 végére megtudja, hogy a németek távol állnak az atombomba kifejlesztésétől. Vagyis okafogyottá vált félelme: Hitler nem tudja a nukleáris fegyvert rászabadítani a világra. Ekkor újabb levelet ír, amelyet ugyancsak Albert Einsteinnel írt alá: ebbn felszól4ja az ame2ikai elnköt, állísák le e s6rnyű fegy6er kifejlesztését. Csakhogy Roosevelt időközben meghalt, utóda, Harry Truman viszont nem kíváncsi a két tudós aggályaira.

Németország 1945. május 8-án aláírja a feltétel nélküli fegyverszünetet. Látszólag ez az az időpont, amikor az atomfegyver kifejlesztésén dolgozó többtízezer tudóst a szélnek ereszthetik. Nem ez történik: az amerikai hadvezetés rájött, monopóliumot vívnak ki maguknak a nagyhatalmak között. Ennek megfelelően gőzerővel folytatják a fejlesztést. Júliusban felrobbantják a mexikói sivatagban az első atomtöltetet, ezt követi a hirosimai uránbomba, majd a nagaszaki plutóniumbomba ledobása. Két felkiáltójel, amely napjainkig oly sok kérdőjelet vetett fel a világpolitikában.

Einstein és az atombomba

Albert Einstein 1905-ben az Annalen der Physik hasábjain értekezett először arról, hogy a tömeg és az energia tulajdonképpen egyenlőek egymással. Két évvel később fogalmazza ezt meg matematikai formában, ez a bizonyos E = m.c2 . A hirosimai atombomba felrobbantásakor e képlet szerint alakult az uránizotóp pusztító energiává. Viszont az említett két levél aláírásán túl Albert Einstein az atombomba kifejlesztésében nem vett részt. Azonban békeszeretetéről érdemes elmondani: mélyen megbánta, hogy az amerikai elnököt az atomprogram beindítására buzdította. A háborút követően szó szerint azt nyilatkozta: ha tudja, hogy a nácik nem képesek az atomfegyver kifejlesztésére, a kisujját se mozdította volna.

Hol alkották meg az atombombát?

Az atombombával kapcsolatban három településnév forog a mai napig közszájon: Los Alamos, Hanford és Chicago. Az atombombát valójában az új-mexikói sivatag kellős közepén levő Los Alamosban fejlesztették ki. A helyszín a legenda szerint Groves tábornoktól, a Manhattan Terv katonai parancsnokától, a nevezetes Pentagon építési munkálatainak katonai vezetőjétől származik, aki félve attól, hogy a több millió német származású amerikai esetleg értesíti a náci titkosszolgálatot arról, hogy mi történik az Újvilágban, hermetikusan elzárható helyre javasolta felépíteni a kutatóbázist. Hogy mennyire igaza volt, arra a legjobb példa, hogy Hitleréknek fogalmuk sem volt róla, hogy mi folyik e titkos városban több tízezer tudós - köztük számtalan német emigráns kutató - részvételével. A munkálatokat a nagyszerű szervező, kitűnő tudós, Robert Julius Oppenheimer vezette. Remek teljesítményét dicséri, hogy alig négy év alatt sikerült e gigantikus munkát elvégeznie.

Kezdettől fogva két irányban folytak a kutatások: az urán 235-ös izotópját felhasználó, valamint a mesterségesen előállított, plutónium alapú fegyver kikísérletezését tűzték ki célul. Ez utóbbihoz a töltetet a chicagói egyetem metallurgiai laboratóriumának munkatársai biztosították. Vezetőjük Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus volt. Legközelebbi munkatársai Szilárd Leó és Neumann János. Ez utóbbiról viszont érdemes tudni, hogy Los Alamosban sem tudták nélkülözni: olyannyira, hogy egy sor műszaki megoldás az ő nevéhez fűződik.

A hanfordi kutatóközpont fő feladata olyan nagyenergiájú atomreaktor kifejlesztése volt, amely ontja magából a plutóniumot. Főmérnöke, Wigner Jenő kapta a feladatot ennek kifejlesztésére. Hogy ezt milyen sikerrel oldotta meg, arra a legjobb példa, hogy ma őt tekintik a világ első ipari reaktora megalkotójának.

Az egyetlen zseni

Wigner Jenő visszaemlékezéseiben írja, hogy sok nagy tudós volt a magyarok között, de zseni csak egy: Neumann János. A neves matematikusnak az atombombával kapcsolatban is több felismerés fűződik a nevéhez: elsőként jött rá arra, hogy a bomba nem konyhaszekrény nagyságú, csupán egy doboznyi lesz. A laikus vélekedéssel ellentétben pontosan tudta, nem elég két, csaknem kritikus mennyiségű tömeget csak úgy egymáshoz dörzsölni, az uránizotóp ettől még nem robban. Sőt: az is kevés, ha összerobbantják őket. Kiszámította, mekkora nyomás és hőmérséklet kell a láncreakció beindításához. Rájött: hirtelen nyomásnövelésre van szükség. Ehhez kidolgozta a rálövéses módszert. A neutronlassítást Neumann János javaslata szerint a 99,99%-os tisztaságú grafittal oldották meg, és az ehhez szükséges elektrolitikus eljárást is ő dolgozta ki.

OZOGÁNY ERNŐ


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.