Még hogy egyhangú lenne az élet egy kisbabával otthon?! Úgy rohannak a napok, hogy mire felocsúdok ismét eltelt egy hét. Igencsak össze kell kapnom magam, hogy a bébi ellátása, a hosszú séták és a háztartási teendők mellé valami más tevékenységet is be tudjak szorítani. Kisbabánk az idő fogalmával mit sem törődve teszi a dolgát, és újabb mutatványokkal színesíti hétköznapjainkat.

A minap gondoltam egyet és nekiláttam portréfotó sorozatot készíteni Őbabaságáról. Alig hittem a szememnek: amint felemeltem a gépet, kisfiam elkezdett mosolyogni! Rendre kattogtattam, ő pedig rendületlenül mosolygott: kereken, szélesen, szégyenlősen és szemérmetlenül. Amint abbahagytam a fotózást, ő is abbahagyta a mosolygást - ha nem kapom lencsevégre, tán el sem hitte volna senki a sztorimat.

A "szociális" mosolyt követően hamarosan továbbléptünk a társadalmi érintkezés rögös útján intenzív gőgicsélés formájában. Kisbabám esetében ez pont úgy működik, mint gyerekkorunk beszélő játék babáinál: a hátára fordítva beindul a szövegláda.

A mondandó sokrétűségét nagyban előmozdítja a pelenka eltávolítása - az interpelláció helyszínévé tehát a pelenkázó lépett elő. Kisfiam Torgyán doktort megszégyenítő szabatossággal és lendülettel magyaráz - a gond csak az, hogy nem a mi nyelvünkön. Tényleg, nem tud valaki egy jó bébi tolmácsot?

Mosoly ide, duma oda - napjaink továbbra is az étkezések körül forognak. (Mármint a bébi étkezései körül  - a mamája esetében legfeljebb egy étkezésről beszélhetünk, nevezzük mondjuk estebédnek.)

Hiába javasolják a szakértők a pelenkázás és fürdetés étkezés előtti eszközölését feszülő pocakra hivatkozva, nálunk egyszerűen nem létezik a szóban forgó időintervallum.

Hakapeszi Makink szeme még jó formán ki sem nyílt, amikor a száját már nagyra tátja. Ha nem megy bele azon nyomban valami ehető, akkor bizony figyelemreméltó tiltakozás jön ki belőle. Anyuka, ki nem szenvedheti gyermeke mélységes megrendülését, gömbvillámot meghazudtoló sebességgel készíti elő az "életmentő" táplálékot.

Nyilván az ezzel járó stressz okozta nyomasztó álmomat, melyben két ikremnek egyidejűleg kellett tápszert készítenem, majd amikor kapkodva elkészültem, kiderült, hogy nem is kettős, hanem hármas ikreket kell ellátnom, aztán valahonnan előkerült egy negyedik. Magamba zuhanva konstatáltam, hogy képtelen vagyok ellátni négy csecsemőt... amikor is követelőző "e" hangok rántottak vissza a való életbe - ami, ha úgy vesszük, tulajdonképpen sétagalopp.

Már azt sem bánom, hogy legkorábban öt órakor jutok hozzá a napi betevőhöz, mert végül mégis az nevet, aki utoljára evett...