Életforma.hu

STÍLUS

Az otthon illata

Zagyvarékasi barátaimtól kaptam ezt a gyönyörű levendula csokrot. Nagyon megörültem neki, és otthon azonnal vázába tettem. Illata pillanatok alatt betöltötte az egész lakást. Ó, olyan jó hazamenni! 

Kép: László Márta

Kevesen tudják, hogy a közönséges levendula csak az 1700-as években jutott el Magyarországra, holott Európában őshonos. 39 fajjal, illetve hibriddel rendelkezik. Levelei illóolajat őriznek, ettől az isteni illat. Az aromaterápiák gyakori szereplője. Az I világháborúban a hadikórházakban használták gyakorta, mert megnyugtatta a betegeket. Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő ereje van, fűszerként is használják. Érdekes, hogy pont a francia konyhában nem szeretik annyira, miközben Provance telis tele van levendulamezőkkel.

Imádom a csokromat, köszönöm a zagyvarékasi barátaimnak, akik bizonyára szombaton nagyon jól érzik majd magukat. A községben ugyanis ilyenkor tartják a Zagyvarékasról elszármazottak találkozóját. Ilyenkor a világ minden tájáról érkeznek a vendégek az egésznapos összejövetelre. Ebből az alkalomból a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megnyílik Pesti Gerzsonné Simon Terézia Az én utam című kiállítása.

Most Rájuk is gondolok! Jó szórakozást mindenkinek!

Vaduló szőlőm
Itt a vénasszonyok nyara! A kerti vadszőlő levelei már színesre váltottak, és nem tudok betelni a látvánnyal! Aki csak teheti, menjen a szabadba, hisz dél körül, kora délután egy vékony pólóban sétálgathatunk!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.