Életforma.hu

STÍLUS

Az utazás bénító hatása

Többszöri próbálkozás után kitört végre a nyár. Kirajzunk falunkból, városunkból, országunkból is. Az utazás, az idegen környezet, a sok ismeretlen ember nemcsak pozitív élményt jelent - sokunkban bénító feszültség, félelem, egyfajta leblokkoltság is jelentkezhet.

S ami még nehezebben elviselhetővé teheti mindezt: látványos, gyakran szégyellnivaló vegetatív tünetek, zavarok, rosszabb esetben betegségek árulkodnak bajainkról.

Nézzük most is az ezoterikus pszichológia szemszögéből az okokat s a megoldási lehetőségeket, javaslatokat! Talán meg sem lepődik már az Olvasó, ha ismét a gyermekkorig nyúlunk vissza. Igen, ott kezdődik ez is...

Az embergyerek nem tiszta tábla - ahogy gondolták valaha a pedagógusok. Írnak rá a fogantatás pillanatában a  szülők (ezek az örökölt jellemzők), és megvisel(het)i a méhen belüli fejlődés s maga a megszületés is (veleszületett sajátosság). Később aztán megint a szülők írnak rá és a rokonok, meg az idegenek: dadák, óvónők (néhány óvóbácsi), tanítók, tanárok a szocializáció során, vagyis amíg elsajátítja-megtanulja az elvárt-megtűrt viselkedés-formákat...

Vannak tehát hozott és vannak tanult dolgok. Nézzünk először néhány - a témánk szempontjából - fontos hozott jellemzőt.

Ilyen a vérmérséklet: a temperamentum. Ezt bizony magunkkal hozzuk, és elkísér bennünket életünk utolsó pillanatáig. Ha tanultunk önismeretet s ilyen-olyan technikákat, figyelembe vehetjük, ellensúlyozhatjuk, elkendőzhetjük, magyarázhatjuk (Mit vársz egy szangvinikus pasitól?)  - de megváltoztatni, megszüntetni nem tudjuk.

Jung (megint Jung) a görögök által megfogalmazott 4 temperamentumból összevont kettőt-kettőt, s így alakult ki az introverzió és az extroverzió fogalompár. A fentiekből adódik, hogy ezen sem tudunk változtatni: az introvertált az is marad. Őt nehéz kimozdítani hazulról: inkább olvas a horvát tengerpartról, vagy nézi (nem ám gyorsan lepergő filmen! hanem) dévédén, videón - illetve egyszerűen elképzeli és látja is színes, szagos, háromdimenziós változatban a kedvenc foteljéből, kuckójából...

Ha mégis rászánja magát az utazásra, az nagy és tartós feszültséget okoz a vele utazó extrovertáltakban. Ilyen szempontból tehát nem "Az ellentétek vonzzák egymást", hanem a "Hasonló a hasonlónak örül" alapelv érvényesül. Javaslom ezt figyelembe venni a nyaralás tervezése során is.

A  tanult dolgok közül témánk miatt a kontroll és a szorongás érdemel említést.

Külső kontroll attitűd alakul ki abban a gyerekben, akinek nem figyelték és/vagy sokszor nem is teljesítették kívánságait a szülők/gondozók, illetve kiszámíthatatlannak tapasztalta a felnőttek  viselkedését. Az ilyen gyerek kritikus (új, ún. feladat-) helyzetben később is bénító, gátló (debilizáló) szorongást élhet át, igen erős vegetatív tünetek kíséretében, részben pedig azok következményeként. Sorolok néhány ilyen tünetet, hogy könnyebben felismerhető legyen a külső kontroll attitűd - debilizáló szorongás kapcsolata:

Fokozott verejtékezés, erős szívdobogás vagy más szívpanasz, légzés-zavar, (vérnyomás-probléma miatti) szédülés, fülzúgás, látás-zavar, hányinger, gyomorfájdalom, vizelési és/vagy székelési inger, általános gyengeség, rosszulléttől való vagy kifejezetten halál-félelem jelentkezhet ilyenkor. (Sokan a divatos pánikbetegség egyik-másik formájával azonosítják ezeket.)

S ami a legszörnyűbb: ezek a vegetatív tünetek annyira hatnak, hogy az illető képtelen másra figyelni, gondolni - azt sem tudja elmondani, megtenni, amit egyébként nagyon jól tud (vizsga előtt és után kitűnően elmondja-megteszi), sőt, alapvető dolgokra is képtelen (nem érti, amit olvas, nem is hallja meg, amit mondanak)...

... bizony, kedves szülők, kedves felnőttek,  mi "tanítjuk" meg minderre a gyereket, ha azt kénytelen tapasztalni, hogy nem ő, hanem külső ágens irányítja a dolgokat; illetve, ami még rosszabb, hogy a felnőtt várható viselkedése bejósolhatatlan. S az nem vigasz, hogy a gyerek az áldozatok áldozatainak az áldozata, tehát nemcsak mi, de a mi szüleink is így nevelődtek, és mégis tisztességes emberként éltek - mert mi is tudjuk, ők is tudták, hogy milyen ára  volt mindennek.

Nem ünneprontás volt a célom: magyarázni akartam a nehéz emberek érthetetlen és mindenkinek kellemetlen viselkedését.

Mivel optimista vagyok, most is azzal zárom soraimat, hogy a külső kontroll attitűd s a debilizáló szorongás tanult dolog - tehát módosítható, átalakítható, megszűntethető. Az állapotfelmérés (pszichodiagnózis) után kezdődhet a - legtöbbször módosult tudatállapotban végzendő - pszichoterápia, majd az attitűd célzott módosítása, és a gyakorlás, gyakorlás...

Azoknak pedig, akik önmagukra ismertek, azt üzenem, hogy mi vagyunk/voltunk többen (ugye figyelik a többes  szám első személyt, valamint a jelen és a múlt időt?), s attitűdünk tényleg módosítható.

Dr.Csiky Antal

    Konzultációs lehetőség: (06-l) 24-00-117, [email protected], [email protected].


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.