Életforma.hu

STÍLUS

Azt mondják: robbanhat a víz! Igaz lenne?

Mikróban hevített vízben, vagy más folyadékban nem mindig keletkeznek buborékok. Csak akkor forr ki az edényből, ha megmozdítjuk, vagy beleteszünk valamit. Életveszélyes!

Internetes körlevélben érkezett a hír a megdöbbentő esetről.

"Egy 26 éves fiatalembernek kedve támadt egy csésze kávéra. Elővette a csészéjét, megtöltötte vízzel és (mint már annyiszor) a mikrohullámú sütőbe tette, hogy a víz megmelegedjen. Nem emlékszem már pontosan mennyi időre állította be az órát, de arra igen, hogy azt mondta fel akarta forralni a vizet. Amikor a beállított idő lejárt, kivette a csészét a mikróból, belenézett, és csodálkozva vette észre, hogy a víz nem forrt fel. Abban a pillanatban a csésze "robbant" és egész tartalma az arcába csapódott. A csésze még épségben volt mikor eldobta, tartalmát pedig, a vízben felgyülemlett energia "robbantotta fel". Az arca tele lett hólyagokkal, 1. és 2. fokú égési sebek borítják, nagy a maradandó sebhelyek valószínűsége. Bal szemén akár a látása is sérülhetett. Kórházi tartózkodása idején a kezelőorvos elmondta, hogy ez, sajnos, elég gyakori eset."

A General Electric szakértőjéhez is eljuttatták a hírt, aki megmagyarázta az esetet. Mikrózott vízben és egyéb folyadékokban nem mindig keletkeznek buborékok a forráspont elérésekor. Tulajdonképpen túlhevített állapotba kerülnek, és a túlhevített folyadék akkor fog kiforrni a csészéből, amikor megmozdítjuk, vagy például kanalat vagy teafiltert helyezünk bele.

Ezt a magyarázatot erősítette meg egy technika tanár is. "A túlhevítés jelensége vízmelegítés közben bármikor előfordulhat - különösen akkor, ha az edény, amelyben a vizet melegítjük új, vagy ha csak kis mennyiségű vizet melegítünk (fél csészénél kevesebbet). Az történik, hogy a víz gyorsabban melegszik föl, még mielőtt buborékok keletkezhetnének. Ha a csésze nagyon új, akkor nincsenek még rajta kisebb felületi karcolások, repedések, amelyek a buborékok képződését elősegítenék. A felgyülemlett hőt elvezető buborékok hiányában a folyadék nem kezd forrni, hanem tovább melegszik, jóval saját forráspontja fölé. Amikor azután ilyen állapotban a csészét megmozdítjuk, vagy a folyadékot megkeverjük, rohamosan beindul a buborékképződés és kiszorítja a csészéből a forró folyadékot."

Hogy ez ne történjen meg és megelőzzük, az akár életveszélyes, sérüléseket, soha ne melegítsünk csészében bármilyen folyadékot két percnél hosszabb ideig. Ha vizet szeretnénk melegíteni, valamit mindig tegyünk a csészébe, fapálcikát, teafiltert stb., ami a keletkező energiát elvezeti, illetve melegítés után hagyjuk a csészét még 30 másodpercig a mikróban állni, és csak azt követően vegyük ki és tegyünk bele kanalat vagy bármi mást.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.