Életforma.hu

STÍLUS

Befektetés a nyugdíjas évekre: eladó lakások Debrecenben

Debrecen mindig is pezsgő központja volt a kultúrának, turizmusnak, iparnak és mezőgazdaságnak is. A nagy múltú mezőváros még a válság idején is sokakat vonzott, hiszen regionális közponként bővelkedett a munkahelyekben. A debreceni lakásvásárlás még ma is remek befektetés. Ha nem szeretnénk mindenképpen a zajos fővárosban ingatlant találni, megfontolandó itt nézni eladó lakások után.

Miért éri meg lakás venni Debrecenben?

Bár Debrecen dinamikusan fejlődik, a lakásárak még mindig nem követik az egekben járó fővárosi ingatlan árakat. Az Ingatlannet.hu-n már 15 millió forint alatt is találunk eladó lakásokat Debrecenben, méghozzá igényesen felújított, lakható állapotban. Egy ilyen állapotú lakhelyért Budapest valamelyik külső kerületében legalább 20-25 millió forintot kell fizetni, és korántsem biztos, hogy ezért egy vidéki lakás minden kényelmét megkapjuk.

Ha költözni szeretnénk, Debrecen kiváló választás a környékbeli munkalehetőségek és a kellemes hangulat miatt. A digitalizációnak köszönhetően ma már sokkal kisebb jelentősége van a fizikai távolságoknak, mint korábban, a fejlődő közlekedés miatt pedig Debrecen még fővárosi szemmel sem számít a világ végének. Számos egészségügyi központ, egyetem és kikapcsolódási lehetőség jellemzi a környéket, így egyszerre kapunk gazdag és igényes környezetet és nyugalmat is.

Kép: ingatlannet.hu

Befektetés a nyugdíjas évekre

A debreceni lakásvásárlás akkor sem elvetendő megoldás, ha csak a később, akár nyugdíjas éveinkre keresünk biztos befektetést. Az egyetem közelségének köszönhetően a jó állapotú debreceni lakások hamar bérlőre találnak, különösen az iskolai időszakban.

Mivel a debreceni repülőtérre ma már számos fapados járat is érkezik, rövid távra is találhatunk érdeklődőket a lakás iránt. Ha rövid távú kiadásban gondolkozunk, a lakást akár nyaralóként is hasznosítani tudjuk, látogathatjuk a város fürdőjét vagy élvezhetjük a közeli Hajdúszoboszló szolgáltatásait, miközben a használaton kívüli időszakban a lakás szemmel látható profitot termel nekünk.

Milyen költségekkel kell számolni?

A debreceni ingatlan felújítás jelentősen kisebb költségekkel jár, mintha a fővárosban próbálkoznánk. Ha megengedhetjük magunknak, hogy várunk egy kicsit a megfelelő szakemberre, a pesti árak töredékéért jó kezekben tudhatjuk az otthonunkat. Bár az itteni albérletárak elmaradnak a pesten elkérhető összegtől, a kiadással is kevesebb kockázatot vállalunk. Az éjszakai élet kevésbé veszélyes, az összetartás viszont nagyobb a városban, mint Budapesten.

Akár azonnal beköltöznénk, akár csak kiadásban gondolkozunk, a debreceni eladó lakások számos lehetőséget rejtenek. Ha szeretnénk ingatlant vásárolni a közeljövőben, a vidéki lakásvétel cseppet sem elvetendő lehetőség.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.