Életforma.hu

STÍLUS

Bodri kutyám sírjára egy csontot viszek...

Amikor a 90-es években Steven King: Állattemetőjét olvastam, még Magyarországon egyetlen ilyen sem létezett. Már ötletnek is kitűnő volt, no nem a rémületes sztori eseményeit kívántam volna átélni, hanem mert humánusnak tűnt ez a megoldás

 Macskaszerető családként gyakran mi is a kertünk végében "ástuk el" kimúlt kedvenceinket. Azok, akik nem voltak ilyen előnyös helyzetben, ki tudja, hogy kényszer megoldásként hányszor választották a kukát és társait. Esetleg kisurrantak éjjel egy ásóval, s a közelben lévő zöld természetben helyezték örök nyugalomra kis állataikat.

Ma már ennek is megvan a maga kultusza. Számos városban nyitottak már temetkezési helyet erre a célra. Cégek, magánszemélyek vállalkoztak arra, hogy kedvenceinknek olyan végtisztességben legyen részük, mint" embertársaiknak." Általában hamvasztják négylábú barátainkat, (melyen a gazdi is jelen lehet,) és kívánság szerint egy rövid szertartással el is temetik. Választhatunk egyszerű urnát, vagy a vörös és fekete kerámiából készült  iparművészeti remekeket is . Mindenki a pénztárcája és négylábújának érdemei szerint dönthet.

Mindenképpen megérdemlik a végtisztességet, hiszen hűséges társaink akár a sírig is.

Gyakran ők mentik meg a mi életünket, vagy halnak utánunk bánatukban, ragaszkodásukat is bizonyítva.

Íme két kis történet bizonyosságul:

A kutya a halálba is követte gazdáját

 Ugyanazon a napon és ugyanabban a betegségben pusztult el Rómában egy 15 éves  keverék kutya, mint a gazdája. Mind a 67 éves férfi, mind a kutyája asztmás volt, s mindkettejük élete ugyanazon a napon zárult le. A gazdié a lakásától néhány kilométerre lévő kórházban, kutyájáé a lakásban. Nem sokkal azután, hogy a férfit állapotának súlyosbodása miatt kórházba vitték, a kutya kitört hazulról, eljutott a kórházba, és bement abba a kórterembe, ahol a gazdi feküdt. Leült a beteg ágya mellé és órákon át, mozdulatlanul őrizte. Az orvosoknak megesett a szívük a hűséges kutyán, neki is adtak a gazdi gyógyszeréből, de aztán intézkedniük kellett: hazavitették. A férfi nemsokára meghalt a kórházban, és a hűséges eb csaknem ugyanabban az időben pusztult el.  

Oscar, a macska, aki megérzi a halált

Egy providence-i idősek otthonában él Oscar, a macska, amelyik arról nevezetes, hogy képes előre megérezni az intézmény lakóinak közeli halálát.

A kétéves cica különleges képességére egy biokémiai folyamat a magyarázat, a szakemberek szerint. A kandúr az otthonban nőtt fel, és néha meglátogatja a lakókat betegágyuknál. Az illető általában pár órával később meghal. Eddig a macska már 25 idős gondozott halálát jelezte előre. Mikor Oscar megjelenik az egyik beteg ágyánál, az orvosok már tudják, hogy ideje értesíteni annak családját.

Egyik alkalommal, Oscar megjelent a 313-as szobában fekvő idős néninél. Az orvosok már értesítették is a családot. Az idős hölgy unokája megkérdezte édesanyjától, miért van ott a macska, aki így válaszolt neki: "segít nagymamának eljutni a mennybe". A néni fél óra múlva meghalt.

Remélem, majd Oszkár is a mennybe jut! Megérdemli!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!