Életforma.hu

STÍLUS

Bolzanói séta Böbével

Alessandro nem tipikus olasz - gondoltam, amikor elkezdtünk együtt dolgozni. Nem taperol, nem gátlástalan, nem kicsattanóan jókedvű. Külső szempontjából se az a tipikus dzsigoló, már ami a bor és szemszínét illeti. Kicsit német.

Persze nem vártam, hogy Olaszországban csak 160 centiméter magas, nőcsábász Giorgiókkal fogok találkozni, de ő valahogy akkor se illett bele az olaszokról alkotott véleményembe. Amikor szombaton Bolzanóban sétáltunk (mivel meghívott magához a hétvégére), leesett a tantusz. Hiszen ez egy majdnem német város, száz éve sincs, hogy olasz fenségterületen áll.

A Nápolyban, Rómában megszokott bájosan retkes atmoszférához képest egy már-már steril település utcáit róttuk édes tízesben. A múlt hétvégén megismert pubi olasz srácokból álló, bolzanói társaság segített megfékezni Saskia shopping mániáját, úgyhogy sikerült több száz métert átsétálni anélkül, hogy be kellett volna térni Guccihoz vagy Fioruccihoz. A város maga viszonylag kicsi, ez érezhető volt abból, hogy a külvárosi lakásból 10 perc alatt beértünk a centróba. Az üzleteken váltották egymást az olasz és német feliratok, az utcák nevét is két nyelven tüntették fel mindenhol: például Via Garibaldi Strasse.

Megkérdeztem olasz-német barátomat, hogy hogy is működik ez a bilinguitás itt őnáluk és érdekes választ kaptam: ő hat éves koráig jobban beszélt németül, mint olaszul, mivel a szülei német nyelvű oviba járatták. Utána olasz elemibe és gimibe járt, úgyhogy az anyanyelve mostanra az olasz, de úgy beszéli a németet alapból, mint én az angolt 15 évi tanulás és gyakorlás után. Mindehhez megtanulta az angolt is (ritka madár az ilyen Olaszországban!), úgyhogy 18 éves korára 3 nyelven beszél perfektül. Mindig irigy voltam kicsit azokra, akik gyerekkorukban kint éltek külföldön, így az izzadságos nyelvtanulást megspórolták maguknak, pontosabban a szüleik megspórolták nekik. De itt Bolzanóban még a hazától távolra szakadás hátrányaival se kell megküzdenie a sok kis bambininek, ahhoz, hogy 12 éves korára úgy beszéljen két nyelven, mint más 20 évesen.

A séta nem tartott sokáig - valahogy senkiben nem volt elég kraft a múlt éjszaka után. Olaszékat lehet, hogy az éjszakai házi mozizás fárasztotta le, mivel a holland csajra való tekintettel angol nyelven, olasz felirattal néztük a filmeket (10 kikerekedett szempár bámult Saskiára, amikor elmesélte nekik, hogy Hollandiában minden feliratozva megy a TV-ben és a moziban), engem pedig az, hogy beosztottak aludni egy romantikázó párocska mellé.

Szóval a sightseeing körutat viszonylag hamar lezavartuk, és már indultunk is haza, hogy másnap fél tízkor eleget tehessünk animátori hivatásunknak. Furcsa, most, hogy már csak 2 hét van hátra, kezd eltűnni a honvágyam: persze vágyom rá, hogy végre láthassam a "szeretteimet", de ijesztőnek tűnik, hogy ezt a két animátor elvtársat lehet, hogy soha többet nem látom. 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.