Választásunk ezúttal a budapesti belvárosban, a Király utca fejlődő, szépülő részében az alig egy hónapja megnyílt Polgár Borétteremre esett.
Mint hallottuk, olvastuk Polgár Zoltán, villányi borász régóta álmodott már arról, hogy nem csupán borait - hiszen azok számos étteremben megtalálhatók - hanem konyhájuk ízeit, pincéjük é s Bortrezorjuk hangulatát valamilyen módon egy kicsit "felköltöztesse" Budapestre.
Évek óta keresgélt, lelkesült fel, majd vetett el ötleteket, mígnem idén tavasszal egy szerencsés találkozás eredményeként megszületetett az étterem terve. Az olasz tulajdonú Domina Fiesta Hotel vezetése olyan konyhafőnökre szerette volna bízni az éttermet, aki nem csupán szereti, hanem ismeri is és el is tudja készíteni az autentikus mediterrán fogásokat. Így találkoztak Woog Attilával, aki éveket töltött Olaszországban, és aki - ez esetben cseppet sem mellékesen - a magyar mediterrán, Villány borainak, ezen belül is a Polgár nedűk nagy kedvelője. Innen már "egyenes" volt az út, és néhány hónap alatt a Király utcába varázsolták Villányt.
Már a bejáratnál majdnem leestünk a lépcsőn, mikor nyakunkat nyújtogatva csodáltuk a borospalackokból készült csillárt. Juditunkat rögtön lenyűgözték a hordó dongákat utánzó fali világítótestek, főszerkesztőnk Erzsi a pincébe varázsolt eleganciát, Anita pedig a hordókra fektetett üveglappal kialakított asztalt csodálta meg. (Igaz hosszú lábaival kicsit nehezen fért hozzá...., de ki mondta, hogy az ilyen sudár hölgyeknek a hordó hasához kell pont ülni?)
A mit együnk? kérdésre pincérünk buzgón ajánlotta az aktuális üzleti ebéd menüjét, mely naponta frissül, s mind a házban lakó vendégek, mind a környékbeli cégek éhes munkatársai körében nagy népszerűségnek örvend. Ínycsiklandozó 3 fogás, igen kedvező áron.
Mivel azonban szeretjük a változatosságot, s minél többfélét szerettünk volna kóstolni, némileg átírtuk a menüt. Az első fogást Erzsi egy igazi, házias libalevesre (ahogy illik lúdgége tésztával), Anita egy csésze tartalmas gulyáslevesre, Judit pedig a Villányból érkezett recept alapján készülő torma krémlevesre cserélte. Én "bevállaltam" az eredetileg kiírt Minestronét, azaz olasz zöldséglevest, mely éppoly pompás volt, mintha kedvenc milánói kisvendéglőmben ettem volna. Aperitifnek és a leves mellé pedig a még mindig üde és friss 2007-es Chardonnay-muskotály cuvéet kóstolgattuk, pedig lassan egy éve már palackban van, s hamarosan itt az új évjárat is.
Második fogásként hármunknál is győzött a menüben szereplő Penne á la Carbonara, azaz a szénégető módra készült tészta: enyhén fűszeres sajtmártás, enyhén füstölt sonka csíkokkal. Pont úgy elkészítve, és pont akkora adagban, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Anita azonban nincs jó viszonyban a tésztákkal, így pincérünk egy Bélszín carpacciot ajánlott neki, mely rukkolával és koktélparadicsommal gazdagon megrakva, balzsamecettel megbolondítva érkezett, igazi mediterrán hangulatot sugározva. (Milyen jó, hogy ezekhez a friss alkotóelemekhez már nem csupán nyáron lehet hozzájutni! Ráadásul a rukkola az egyik legegészségesebb salátaféle: gazdag ásványi anyagokban és vízben, így a tisztítókúrák elmaradhatatlan alkotórésze)
A második fogás mellé pincérünk - jó érzékkel - egy könnyű, zamatos 2006-os évjáratú Kékfrankost ajánlott a Polgár Pincéből. Ajánlatát elfogadtuk, s nem csalódtunk - pompásan illet a tésztához is, és a hajszálvékony bélszín szeletekhez is, és a balzsamecettel sem "veszett össze"
A desszertet Erzsi és Anita már inkább kihagyta, a nasit kedvelő Judit viszont kérte a menü harmadik fogását, a diós csigát. A frissen sült kis tekercsek oly élvezetet jelentettek számára, hogy diszkréten - mint egy gyerek - még cuppogott is hozzá. Én inkább egy "kis" sajttálat választottam, ami cseppet sem volt kicsi, jutott belőle a többieknek is. Mellé pedig még egy kortynyi 2006-os Cabernet sauvignon-t is "bevállaltam".
Igen kényelmes "ellátásban" volt részünk, hiszen érkezéskor a borbárban telepedtünk le a már említett üvegasztalok mellé, ahol dohányozni is lehet. A hangulatos kis terembe egyébként a nap folyamán bárki, bármikor betérhet, beszélgetni, kóstolgatni a borokat, s mellé finom "borkorcsolyákat" falatozni. Az ebédet azonban már az igazi éttermi asztalhoz terítették, elegáns, kifejezetten "trendi" tányérokkal, evőeszközökkel. (S persze a borospohár mérete ellen sem lehetett kifogásom.)
A recepció mellett alakították ki a vinotékát, ahol nem csupán a vendégek vásárolhatják meg azt a bort, ami a legjobban ízlett, hanem a nyitva tartás alatt bárki vásárolhat, akár este is, a barátokhoz menet.
Külön öröm volt Polgár Zoltánnak, hogy a szállodának is tetszett az ötlet, alakítsanak ki Budapesten is egy Bortrezort, amelyben bárki vásárolhat helyet és ideális körülmények között tárolhatja kedvenc borait (jó tudni, hogy az első ilyen Bortrezort Polgárék alakították ki Villányban, több, mint 10 éve, és a nevet is levédették, mivel azóta igencsak divatba jött ilyen pince-tárolók létesítése)
Szóval pompás hangulatba kerültünk ebben a "komplexumban", így aztán agyunk is sziporkázott, s könnyedén - ám megfontoltan - találtuk ki, mivel is szolgálunk majd az elkövetkezendő hetekben Önöknek, Kedves Olvasóink.
Akkor még nem tudtuk, hogy négyesünknek ez egyfajta búcsú ebéd is volt. A csapunk létszáma lecsökkent, de reméljük ideiglenesen, és Önök kitartanak mellettük, ahogy mi is Önök mellett.
Ilyen idők vannak.
Ezért engedjék meg Kedves Olvasók, hogy ezzel az ínycsiklandozó élménybeszámolóval én most elbúcsúzzak Önöktől, s kívánjak mindenkinek jó étvágyat utolsó receptemhez. (Torma krémleves villányi módra)
(S mi négyen attól még biztos, hogy "nem hivatalosan" ínyenckedünk majd együtt. )
Lovas(Földes) Katalin
