Életforma.hu

STÍLUS

Büdös húsok a polcon, patkányok a pékségben

Már szinte meg sem lepődünk, ha arról hallunk, hogy újabb bevásárlóközpontot büntettek meg a hatóságok lejárt szavatosságú termékek árusítása miatt, vagy ami rosszabb: raktárakat átcímkézés miatt. Pedig a romlott áru nagyon veszélyes az egészségre, az ember nem ússza meg mindig egy könnyű kis gyomorrontással.

Csak Európában évente 130 millióan betegszenek meg ételmérgezésben, egyre többen. Talán már nem is csodálkozunk ezen, ha arra gondolunk, hogy lassan naponta derül fény egy-egy romlotthús-botrányra.

Mivel lassan már nem tudunk olyan bolthálózatban vásárolni, ahol ne lett volna hasonló eset, a legjobb, ha fokozottan ellenőrizzük azt a terméket, amit megvettünk. Leginkább így, karácsony előtt, hiszen kinek hiányzik a rosszullét szenteste?

A legtöbb családban a karácsonyi menü valamilyen halétel, úgyhogy most, a nagybevásárlások környékén - amikor mindent el lehet adni, és mi mindent megveszünk - talán erre kell a legjobban vigyázni. Honnan lehet tudni, hogy a hal friss? A legbiztosabb az, ha megnézi a szemét, ha az fekete és feszes, akkor nincs miért aggódni

Ha filéket veszünk, akkor arra figyeljünk, hogy a vágás mentén sima-e a hús, és nincsenek-e rajta elszíneződések, mert akkor biztonságban vagyunk. Amennyiben ragadós a hal, barnás, akkor gyorsan dobjuk ki a kukába, még mielőtt bebüdösíti a lakást. Ugyanis legjobb bíránk az orrunk, hallgassunk rá!

Honnan vegyük észre azt, ha már baj van? H valaki romlott húst eszik, az utána általában hányással és hasmenéssel jár, illetve általános gyengeséggel. Rosszabb esetben a beteg akár el is ájulhat, széklete pedig felmarhatja a végbél környékét. Ilyen esetben feltétlenül forduljon orvoshoz!

Ha a húst megfertőzte valamilyen baktérium (ami könnyen előfordulhat a nem megfelelő tárolásnak köszönhetően), akkor súlyosabb tünetekre számíthatunk. Az ételmérgezés ugyanis lázat, illetve hasi görcsöket is okozhat, ráadásul a gyerekek még érzékenyebbek ezekre a fertőzésekre!

Ha minél hamarabb jobban akarja érezni magát, egy-két napig ne egyen szilárd ételt, inkább fogyasszon még több folyadékot, mint szokott! A kávét és a teát inkább kerülje! És jól jegyezze meg a bolt nevét, ahol vásárolt!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!