Életforma.hu

STÍLUS

Bush-megálló

Olyan fergeteges poénok csattogtak a látványosságra kiéhezett tömegben, mint például, hogy "ne Bush-lakodj, mindjárt jön a George", meg hogy "itt állunk a Bush-sávban" vagy "Bush-megállóban".

Kedves Életforma.hu és Olvasói!

Nem tudom, önök hogy jutottak el az elmúlt 2 napban A-ból B-be, de nekem okozott némi nehézséget Bokor György magyarországi látogatása.

Milyen jó is az, amikor az ember saját pénzéből emelnek kordont, és állítanak rendőrt az orra elé, hogy akadályozza a közlekedésben - gondoltam az Üllői és a körút sarkán álldogálva szerda este úgy 8 után 5 perccel. Próbáltam megvitatni a férjemmel a dolgot, akivel együtt rostokoltunk egy helyben fél órát az amerikai delegáció látogatása miatt, de mindössze annyit reagált, hogy ne menjek diplomatának.

Miután végignéztem, hogy néhány sorstársam hogy gazserál - eredménytelenül - a rendőröknél, hogy engedjék már át, mert siet, megpróbáltam áthangolni az agyam felháborodásról szórakozásra. Sikerült. Már csak azért is, mert rájöttem, hogy a lebénult csomóponton körülöttem állók mind így tesznek: jön a Bush, mulat a nép! Amerika, ami a legtöbb magyarnak maximum felébredéskor integet vissza, most végiggurul a szemünk előtt.

A néhány perc alatt összeverődött, több száz fős tömeg izgatottan mocorgott, a környező házak ablakaiban fürtökben lógtak az emberek. Az egyik bácsi távcsővel felszerelkezve vizsgálta az ürességtől kongó Üllőit - vagy a mélyen dekoltált pólós lányokat... Rájöttem, hogy nemcsak azok az emberek alkotják a spontán csoportosulást, akik elakadtak közlekedés közben, hanem van, aki szabályosan azért jön oda, hogy lássa az attrakciót. Kóla volt, pop corn nem. Olyan fergeteges poénok csattogtak a látványosságra kiéhezett tömegben, mint például, hogy "ne Bush-lakodj, mindjárt jön a George", meg hogy "itt állunk a Bush-sávban" vagy "Bush-megállóban".

Az amerikai action movie mindössze 60 másodpercig tartott - a végéről szinte hiányoltam a tapsot. Ahogy tovább indultunk megint belém nyilallt az a fájó kérdés, hogy ez a felhajtás vajon mennyibe kerül az államnak - nekünk? Kenyeret és cirkuszt a népnek, szól a mondás, na de ennél azért jobb cirkuszt is el tudnék képzelni, amit a kenyeremből rendeznek. Nem tudom, hogy Gyuri, aki még számolni se tud (48 az nem 56), megérdemli-e, hogy így vigyázzanak rá.

Egy kispolgár

(Lz)   

      


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.