Életforma.hu

STÍLUS

Dobó Kata: Irigykedés helyett emelnünk kéne egymást

Dobó Katáról szexi fotók készültek a zuhany alatt.

„Nem tudok azonosulni azzal, aki elnyom másokat, nem pedig magára koncentrálva szeretne a legjobb lenni valamiben” - mondta az InStyle magazinnak adott interjújában Dobó Kata, aki idén új szerepben debütál: a júniusi Magyar Mozgókép Fesztivál zsűritagja lesz. A színész-rendező úgy látja, a magyar film világában egyre több rendkívül tehetséges női rendező és producer tűnik fel, és fontosnak tartja, hogy a szakmán belül tiszteljék és támogassák egymást.

Dobó Katát hatalmas megtiszteltetés érte: 2023-ban a Magyar Mozgókép Díjakat odaítélő zsűri tagja lett. A San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon az El a kezekkel a Papámtól! című filmjéért kitüntetett rendező úgy látja, egy díj odaítélésekor a szakmai színvonal mellett a nézőre gyakorolt hatás a legfontosabb. „A lényeg, hogy az alkotások elgondolkoztassanak minket, és reflektáljunk általuk a saját életünkre, világunkra. Azt vettem észre, hogy akár szakmailag, akár magánemberként nézek meg egy alkotást, akkor arra vágyom, hogy hatással legyen rám az, amit láttam” - mondta el az InStyle magazinnak.

Dobó Kata hozzátette: már-már missziója, hogy a szakmán belül és az életben is a nők tiszteljék és támogassák egymást. „Szerencsére Magyarországon évről-évre kifejezetten bátor és remek alkotások készülnek, tehetséges művészeink vannak. Végre elindultunk egy olyan úton, ami üdvözlendő: a fantasztikus színésznőkön túl egyre több nagyon erős női rendező és producer van a szakmában.”

Dobó Kata

A színész-rendező optimizmusa a magánéletére is hatással van, de mint elmondta, neki is adódnak rosszabb pillanatai.  „Az esetek nagy többségében sikerül pozitívan szemlélnem a világot, de ahogyan mindenkinek, úgy nekem is vannak rossz napjaim: ezeket mindig megpróbálom kielemezni. Igyekszem rájönni, miért történhettek meg. Az ember a saját tapasztalatain keresztül tanul. De szó sincs arról, hogy mindenért magamat okolnám! Türelemmel kell fordulnunk önmagunk és persze az embertársaink felé is.”

Nemrég coach képzésbe kezdett Dobó Kata

Dobó Kata nemrég belevágott egy coach képzésbe, ugyanis nagyon érdeklik az emberi viselkedés mozgatórugói. Az irigységről és az elnyomásról például nagyon határozott a véleménye: „Ahelyett, hogy irigykednénk egymásra, amitől, megjegyzem, soha nem lesz jobb a mi életünk, és rosszabb az övék, emelnünk kellene a másikat. Az életünk akkor lesz jobb, ha teszünk érte. Nem tudok azonosulni azzal, akit az egója folyton arra sarkall, hogy elnyomjon másokat, nem pedig magára koncentrálva a legjobb legyen valamiben” - mondta el a Magyar Mozgókép Fesztivál zsűritagja.

A teljes interjú az InStyle magazin új lapszámában olvasható, amely a filmeket és a magyar filmeket, hazai alkotókat helyezi a fókuszba.

https://youtu.be/qsglLDz4PWg

Ezt is olvasd el:


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.