Életforma.hu

STÍLUS

Dögös fotók készültek Madonna 24 éves lányáról, aki egy világmárka arca lett

Madonna lánya, Lourdes a Swarovski új kampányában mutatta meg, milyen szép fiatal lánnyá cseperedett.

Lourdes (akit a barátai csak Lolának hívnak) már 24 éves, és a nyilvánosság nem tartozik annyira az élete részévé, mint édesanyjának. Madonna a '80-as évek óta a figyelem középpontjában áll, néha botrányos klipjeivel, néha szókimondó interjúival tűnik fel a médiában. Madonna 1996-ban szülte meg Lourdes-ot, akinek Carlos Leon az apukája. Az énekesnőnek Lourdes-on kívül még 5 gyermeke van, akiket örökbefogadott.

A pop királynőjének szerelmi életéről és karrierjéről már mindent megírtak az újságok, úgy tűnik lánya, Lourdes csak akkor kerül rivaldafénybe, amikor tudatosan szeretné megmutatni magát.

Lourdes Leon és Madonna (Foto: Depositphotos)

Madonna lánya pedig egyáltalán nem tehetségtelen, hiszen a La Guardia High School of Music & Art and Performing Arts nevű művészeti iskolában érettségizett, és a divatkarrierje is beindult. Dolgozott már a New Yorki divathéten, ahol Marc Jacobs és Stella McCartney kollekciójában is vonult a kifutón. Nemrég hét másik modellel együtt fotózták Lourdes-ot a Vogue magazin hasábjaira, most pedig egy világmárka választotta arcának a 24 éves lányt.

Íme Lourdes Leon a jobb szélen és a többi híres modell (Kaia Gerber, Anok Yai, Precious Lee, Bella Hadid, Sherry Shi, Ariel Nicholson, Yumi Nu) a Vougue szeptemberi címlapján

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue (@voguemagazine) által megosztott bejegyzés

 

Lourdes a legújabb kampányában a Swarovski ékszermárkát reklámozza. Az osztrák világmárka üveggyártással és kristályüveg-csiszolással foglalkozik, a világ legnagyobb ékszergyártó cége. 120 országban jelen van, így Lourdes fotóit akár minden ékszerüzletben láthatjuk. A 24 éves modell a márka új kampányában az elfogadást népszerűsíti majd. A reklámfotókon Lourdes dögös rövid farmernadrában és kivágott felsőben mutatja be az ékszereket.

Ezeket is olvasd el:


Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.