Életforma.hu

STÍLUS

Egy igazi nagypolgári fürdő a 21. századból

A klasszikus berendezésű családi ház lakói ragaszkodtak a számukra kedves kissé régies stílushoz a fürdőszoba kialakításakor is, ahol így a szükséges hidegburkolat mellett a polgári enteriőrök jellegzetes sötét faanyaga is szerepet kapott. A szülői fürdő leglátványosabb eleme a zuhanyozásra is alkalmas méretes sarokkád, amely helyettesíti a zuhanykabint is. Így minden egyébnek kényelmesen jutott hely, és a tágasság érzete is megmaradt.

A mosdószekrényt

és a mellette lévő fapolcokat és -fiókokat is a falba süllyesztették, ami szintén erősíti a térbőség hatását, és így anélkül jutottak rengeteg hasznos tárolóhelyhez, hogy kerülgetni kellene a bútorok kiálló sarkait. Nemcsak a mosdószekrény két oldalára kerültek besüllyesztett pocok, hanem az egyetlen szabad falfelületen elhelyezkedő vécé és bidé köré is.

A fából készült tárolók sötét színe látványosan elüt a burkolatétól, s ez kiemeli az egyes funkciók helyét, és dekorációs elemként is szolgál. A masszázsfunkcióval is rendelkező kádat ugyancsak fakeret és -palást emeli ki a fal síkjából, ám a szakszerű felületkezelésnek köszönhetően nem tesz kárt bennük a ráfröccsenő víz sem.

Kattintson a galériáért!

A burkolatok kiválasztásánál

a praktikum mellett egyenlő szerepet kapott a dekorativitás is.

Alaplapként márványmintás bézs kerámiát választottak, amely már önmagában is hozza az elegáns légkört, a bőven használt rózsaszínes, gyöngyházfényű mozaik pedig még különlegesebbé teszi. A mozaik jellegéből adódó kissé mozgalmasabb, raszteres felületére reflektál a világos lapokat négyzetrácsossá osztó vékony dekorcsík.

A modernebb stílusú, világos padlóburkolat ellensúlyozza a kád és a mosdószekrény berakásos, sötét fa előlapjának komorságát és régies hangulatát, és kiemeli a tömör márvány mosdópult szépségét.

A fények szerepe

is tudatosan átgondolt ebben a helyiségben.

Szerencsés adottságként természetes fényt szolgáltat a kétszárnyú ablak, amelybe az intimitás megőrzése érdekében tejüveg táblák kerültek.

A központi megvilágítás mellett külön hangulatfényt kapott a kád, mivel a fürdőt nemcsak gyors reggeli készülődésre, hanem kikapcsolódásra is használják. A legyezős mintázatú, fa és színes üveg kombinációjú egyedi világítótest sárgás fénye kellemesebbé teszi a relaxálást.

A hatalmas tükör két oldalára elhelyezett lámpák viszont nem bizonyultak jó választásnak. Antikolt réz és metszett üveg felületük ugyan remekül illik a helyiség stílusához, de túlságosan távol vannak ahhoz, hogy jól megvilágítsák a tükör előtt állót.

Saját piperehelyiséget kapott

a ház vendégszobája is. A vendégeknek szánt helyiség kialakításának az igényessége semmiben nem marad el a háziak saját fürdőjétől, mindössze a különböző alapterületekhez igazították az eredeti koncepciót.

A kisebb méretű vendégfürdőnek is meghatározó darabja a berakásos faajtókkal záródó mosdó alatti szerkény, a helyszűke miatt azonban itt szimpla mosdót választottak. A keskeny szobába hagyományos kád került, mellé viszont külön zuhanyfülkét építettek, így a helyiség tökéletesen komfortos az "átmeneti" lakóknak.

A zuhanykabin és a kád közös falán kialakított falfülkék a lehető legelegánsabb, helytakarékos módját kínálják a tisztálkodószerek tárolásának. A kád felületébe belesimulnak a masszázsfunkció kezelőszervei, így, bár a be- és kiszállás oldalán kaptak helyet, nem zavarnak a mozgásban.

T. G.

Fotó: Bartos Gyula

A cikk a Konyha és Fürdő Piac magazin 2008/2. számában jelent meg.

INFÓ

Címek, telefonszámok, weboldalak

BELSŐÉPÍTÉSZ

Simon Zsolt

 

BURKOLAT

Ponti Csempe-Mozaik

SCB 2045 Törökbálint, Torbágy u. 16.

Tel: 06 (23) 330-414

www.ponticsmpe.hu

KÁD

Ravak

1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.

Tel: 06 (1) 223-1315

www.ravak.hu

CSAPTELEP

Hansa

1043 Budapest, Csányi László u. 34

Tel: 06 (1) 272-1808

www.hansametall.hu

SZANITER

Villeroy & Boch

www.villeroy-boch.com


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.