Életforma.hu

STÍLUS

Egymást ütötték a vendégek Miló Vikinél!

Az utolsó vacsorán végre mindenki kiadhatta magából az egész heti feszültséget. Kiki Csillával, Paudits pedig Takáts Tamással méregteleníthetett a ringben. Ám mégis Miló Viki volt az, aki pontozásos győzelmet aratott...

Stílusosan boksz kesztyűvel és fogvédővel várta vendégeit világbajnoknőnk, egyenesen a ringbe. Elég harciasra is sikerült a tegnap este.

Paudits először érdemei elismerése mellett, gyűrűt adott Tamásnak. (Ki nem mondottan a szeretete és megbocsátás jeléül...) Ettől függetlenül többszörösen is beleordított a társalgásba, belelehelt Tamás fülébe, kritizált és mennyekbe emelt, bohóckodott és szerepelt.

Másképpen szocializálódott, - adta fel végül is nevelését Csilla, aki egész héten "egrecírozta" és szemmel tartotta.

Az ázsiai menü és a keleti harcművészeti bemutatók után egymást ütötték a csapattársak, amúgy barátságosan és párosan. Szerencsére senkinél sem szakadt el a cérna...

Pedig maradtak itt még elvarratlan szálak: nem derült ki, miért nem szereti a rock legenda, ha hozzáérnek, miért hallgatott Kiki, mint a bárányok, miért baj az, ha Csilla arca mindent elárul, és miért nincs önbizalma egy többszörös világbajnoknak...?

Azt azonban megtanultuk, hogy misztikus ereje van egy asztali áldásnak, könnyes érzelmei az ordító oroszlánnak, bölcsessége a hallgatásnak, rózsája a türelemnek és hatalma az egymás iránti figyelemnek.

Talán ezért nem került senki sem a padlóra...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.