Életforma.hu

STÍLUS

Egyszerűen nagyszerű konyha-képgalériával!

Eredetileg csak időnkénti, néhány napos budapesti tartózkodásra szánták az új építésű belvárosi ház kis lakását, mégis nagy műgonddal választott ki és tervezett meg mindent a tulajdonos. Ennek köszönhető, hogy az egyszerű, de jól átgondolt, minőségi elemekkel berendezett konyha a mindennapi élet kiszolgálására is tökéletesen alkalmas.

Akár kényszermegoldásokba való belenyugvást is jelenthetett volna, hogy nem állandó tartózkodásra rendezték be a lakást, ehelyett azonban úgy döntött a tulajdonos, hogy amikor itt van, igazán ki akar kapcsolódni. Ehhez pedig praktikus, kényelmes és szép környezetre van szükség.

A nappalival teljesen egy térben helyezkedik el az egyébként kis alapterületű lakás arányosan szintén apró konyhája. Éppen a teljes átláthatóság miatt, a tervezéskor nem lehetett figyelmen kívül hagyni a lakószoba berendezését. Az erre vonatkozó határozott elképzelések, elsősorban a fehér, barna és mély narancsszín alkotta színpaletta egyértelművé tette, hogy a konyhának nyugodt hátteret kell adnia, azt pedig, hogy a helyiség összképe ne legyen túlzsúfolt és nyugtalanító, a konyha szinte falba simuló egyszerűségével lehet elérni. A kis alapterület erősen meghatározza a berendezést, bármilyen funkciójú helyiségről is legyen szó. Egy apró konyha esetében muszáj tökéletesen kihasználni a helyet, hogy mindent el lehessen pakolni, és még a munka is menjen. Emellett bizonyos stíluselemek - például a nagy, feltűnő minták, vagy, bizonyos kivételes esetektől eltekintve, a sötét színek - eleve kiesnek a lehetőségek közül. A fényes fehér felület tökéletes választás, hiszen nem szűkíti a teret, egyszerű, modern és örökké divatos. A tér optikai növelését segíti az egységes padlóburkolat is. A megfelelően kezelt parketta bírja a konyhai igénybevételt, a folyamatosság pedig nagyobbnak mutatja a teret.

Szimbolikus térelválasztó a többfunkciós átadópult, amely - miután nincs más asztal a lakásban - egyszerre munkahely, étkező és bárpult is. Az eredeti tervekben egysoros konyha szerepelt, de a tulajdonos ragaszkodott a praktikus pult kialakításához. Ez a konyha felőli oldalon plusz tárolóhelyet jelent - a konyhabútorhoz tartozó fiókokkal rakták tele -, a szoba felé néző rész pedig a nappali stílusához igazodik, és az egyedi betonburkolatnak köszönhetően a helyiség egyik jellegzetes stíluselemévé vált. A nappali meleg színeihez igazodik a formatervezett bárszékek teveszínű bőrhuzata, és a lakás meghatározó vérnarancs árnyalata is visszatér a konyha belső részében egy témájában is jól megválasztott plakát képében.

A konyhabútor maga leginkább praktikus szempontokat figyelembe véve készült. A lehető legtöbb, változatos elrendezésű tárolóhely kialakítása mellett fontos volt, hogy ne sötétítse be a teret. A falra a magas fényű, tízszer tíz centis kerámiaburkolatot az épület kivitelezője által felajánlott kollekcióból választották, mellé pedig - a beruházóval való kisebb összezördülés következményeként - a tulajdonos maga keresett megfelelő konyhabútort. A választás végül egy szintén magas fényű, egyszerű vonalú, fémfogantyúkkal szerelt dizájnra esett. A minimál alapkövetelményeinek megfelelő alkotóelemek használata ellenére az összhatás nem kifejezzen erre a stílre hajaz. Az úgynevezett „szappan" alakú, vagyis oldalukon kerekített frontok általában ennél hagyományosabb bútorokon lelhetők fel, ami a hivatalosan is más stílushoz tartozó kiegészítőkkel együtt otthonos bájt ad a modern konyhának. A nappali színeihez illeszkedő sötét munkapulton általában rusztikus kellékekként számon tartott fonott kosarak és népies kerámiák jelennek meg, egyedivé és barátságossá téve az összképet.

Figyelemre méltó

● Kis helyre is lehet sok bútor építeni, de érdemes világos színeket és egyszerű formákat választani, hogy ne legyen zsúfolt a tér.

● Azt, hogy a helyiség összképe ne legyen túlzsúfolt és nyugtalanító, a konyha szinte falba simuló egyszerűségével lehet elérni.

● Az átadópult a szoba felőli oldal egyedi betonburkolata révén a nappali egyik jellegzetes stíluseleme lett, a konyhai oldalon pedig plusz tárolóhelyet jelent.

Fotó: Bartos Gyula

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2009/4. számában jelent meg.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.