Érdekes, hogy milyen sok helyen olvashatunk kövekről. A kő az igazságszolgáltatás eszköze volt régen, nyilvános kövezéssel büntették a férjüket megcsaló asszonyokat, a törvényt megszegőket.
A hétköznapok is megőrizték a kövekről szóló tanításokat:
"Az vesse rá az első követ..."
"Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!"
Az ember eredendő természetében benne rejlik annak vágya, hogy a kő szimbolika segítségével valami kimondhatatlan élményt fejezzen ki. Az iszlámban például szakrális jelentősége van a Kába kőnek.
De erről tettek tanúbizonyságot nálunk bölcsebb őseink is, mikor piramisokat, labirintusokat építettek.
Milyen különös: a labirintusokba épített kő, az újjászületés, a tavasz szimbóluma is lehetett.
Angliában a labirintusok vonalai mentén haladtak a húsvéti és május elsejei tavaszünnepeken, melyek az újjászületés jeles napjai voltak.
A Skandináviában kő útvesztőkben tartott tavaszi versenyek is a természet újjászületéséhez, a termékenységhez kötődtek.
A labirintusok az alvilág térképei, melyet a távozó léleknek követnie kell, s mint ilyenek, a halál jelképei. Egyidejűleg az újjászületést is szimbolizálhatják, mert ha a lélek be tud jutni a labirintus közepébe, a kivezető utat is követni tudja majd.
Ha eltévedtünk mostanság egy ilyen labirintusban, szánjunk rá végre időt, és keressük meg a közepét! Így könnyebb lesz majd a kivezető utat is meglelnünk.
Mert ideje van az Újjászületésnek, és ideje van az Ünnepnek!
