Életforma.hu

STÍLUS

Élő halottak a 3-as villamoson...

Szokásos pénteki, munka utáni hazazötykölődés. Az emberek hol egymás arcába, hol a saját gondolataikba mélyültek, amikor a három fickó szó szerint "bevágódott" a villamos álmos életébe.

Nem is vágódott, hanem inkább egymást gyömöszölte föl a lépcsőn, - indián nyelven szólva - két rézbőrű és egy sápadt arcú harcos.

Az előbbiek alig értek meg még 15-16 nyarat, míg a fehér főnök is csak pár évvel lehetett idősebb.

Az egyik egy hatalmas" hólyagot" tartott a kezében, és a megdöbbent közönségtől sem zavartatva, átszellemülten szippantott jó mélyeket belőle. A nejlon zacskó tartalmára aztán ráhúzott még két-három kortyot a tablettás vörösből, amit a nagyfőnök kezéből tépett ki.

Szájról-szájra járt a két literes műanyag flakon, miközben a még kevésbé delíriumos sápadt arcú megpróbálta nemes viselkedésre inteni az egyre hangosabb "testvéreit".

A villamos gyerekes anyukái néhány perc múlva átköltöztek a jármű hátsó részébe, az orrfacsaró bűz azonban már menthetetlenül átjárta a szerelvényt széltében-hosszában.

A három "királyok" kényelmesen elnyúltak az üresen hagyott helyeken, csak egy pánkosra nyírt maradt a szomszéd ülésen, halált megvető bátorsággal. Rendületlenül tűrte az egyik rézbőrű barátságos simogatását, amint az a frizurájával ismerkedett mélyrehatóan. Már éppen a taréjos rész felé tartott, amikor a következő megállóban, hirtelen eléjük toppant a villamos vezetője, és "leszólította" őket. Pontosabban a szerelvény elhagyására...

A kísérlete azonban nem járt sikerrel, és a túlerővel szemben csak annyit ért el, hogy némileg lecsendesítette a társaságot.

Ha én férfi lettem volna, bizony odaálltam volna a villamos főnök mellé,(ahogy a csapatot maga köré gyűjtő indiánvezérek köré is felsorakoznak a harcosok) és megküzdöttem volna a kábult betolakodókkal.

De a drámai helyzetben csak egy harmincas nő mert hangot adni jogos felháborodásának, és elég durván jó messzire elküldte őket... egészen az anyjukig. Az anyatigrist is megszégyenítő bátorsággal védte a bűztől és a látványtól, a mellette megszeppenve ülő kölkét.

Attól tartottam, hogy a heves szóváltás véres küzdelemmé fajul, és már azon gondolkodtam, milyen harci eszközt tudnék bevetni, ha a csatába beszállnék... Mert megtettem volna....

De aztán a következő megállóban leszálltam, az anyatigrissel együtt. A többiekre meg ráhagytuk a narkós alkoholista triót.

Csak szívjanak tovább...

Fura egy villamosjárat volt, az tény. Az biztos, hogy a fizikai megsemmisülés felé szállította a három önpusztítót.

De vajon hová tartottak a többiek...?

kép:www.karikaturista.hu


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.