Életforma.hu

STÍLUS

Én így fogtam férjet magamnak!

Egy darabig azon morfondíroztam, hogy vajon nem lenne-e egyszerűbb sátrat vernem a zenekar próbatermében, akkor talán gyakrabban látnánk egymást. Aztán egy idő múlva bele kellett törődnöm, hogy vele együtt egy basszusgitár is beköltözött hozzám.

Boldogult lánykoromban mindenfajta fantáziáim voltak az esküvőmről. Kamaszkorom végefelé azonban már kezdtem elhagyni a fátyolos, habos ruhás, rokonos lagzi álomképét. Hippi esküvőről álmodoztam, ahol csak négyen leszünk (mert ugye tanú azért kell).

Semmi cécó, csak egy hirtelen felindulás, és szenvedélyes szerelem. Bár egy darabig hiányzott hozzá a megfelelő alany.

Végül, mikor már épp azon kezdtem keseregni, hogy én is vénlány maradok, megjelent. - Lobogó hajú, rock and roll életérzéstől fűtött álmaim férfija.

Neki persze nem az volt az első dolga, hogy csatlakozzon hippi esküvőről szőtt álmaimhoz.

Egy darabig azon morfondíroztam, hogy vajon nem lenne-e egyszerűbb sátrat vernem a zenekar próbatermében, akkor talán gyakrabban látnánk egymást. Aztán egy idő múlva bele kellett törődnöm, hogy vele együtt egy basszusgitár is beköltözött hozzám.

A következő télen már szemem sem rebbent, mikor felötlött kedvesemben, hogy talán akkor most már nekem is normálisan kellene öltöznöm, vegyünk tehát egy bakancsot.

Ekkor már letettem a férjhez menés szándékáról, és a kivárás taktikája mellett döntöttem.

Egy kellemes augusztusi napon, a Sziget forgatagában aztán, hirtelen felindulásból amolyan eljegyzésfélével tettünk pontot az állandó menjek-e vagy maradjak tépelődés végére, ami bennem dúlt hosszú ideje.

Valami megváltozott bennünk. Hiába hajtogattuk, hogy mi biztosan nem leszünk azok a "reggel felkelünk, dolgozunk, közben gyereket nevelünk" típusú kispolgárok, egyre inkább erősödött az érzés, hogy végleg összetartozunk. És egyszer kispolgárok leszünk. A magunk módján.

Persze aggodalmaim azért voltak, hogy kedves férjjelöltem, hogy veszi majd egy házasság néha szürke hétköznapjait, és vajon mit szólna ahhoz, ha egy csecsemő vállon büfizné.

Valahogy mégis a maguk természetes módján peregtek az események. Kisbabánk lett, és volt igazi hippi esküvőnk is, lett egy nagy családi autónk; a párom pedig meglepően házasság kompatibilis. Lányos apuka lévén úgy  érzi, munkaköri kötelessége már most megfelelő terveket kidolgoznia, hogy 15 hónapos gyermeke  leendő udvarlóit milyen próbatételek elé állítja majd.

Igaz, a próbatermet bezárták azóta, de a gitárt elővesszük néha a tokjából, bár gyakran csak a lányunk csap a húrok közé...

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!