Életforma.hu

STÍLUS

Én vagyok a legrövidebb és a legnépszerűbb "tini"!

A rövid szöveges üzenet meghódította a világot, Nagy-Britanniában például egymilliárdnál is többet küldenek hetente. Pedig a tizenöt éves SMS-t, szinte véletlenül alkották meg.

1992 decemberében küldték el az első SMS-t és a rövid szöveges üzenetek ma már dollármilliárdokban mérhető bevételt hoznak a mobilszolgáltatóknak.

"Boldog karácsonyt" - írta Neil Papworth brit informatikus 1992. december 3-án. Az üzenetet ugyan számítógépről továbbította egy kolléga mobiltelefonjára, mégis ezt tartják az SMS (Short Message Service) technológia világpremierjének. Az első igazi, mobilról mobilra küldött SMS pedig a legendárium szerint 1993-ban kelt útra Riku Pihkonen, a finn Nokia mérnök-gyakornokának készülékéről.

Akkor még senki nem sejtette, hogy ez lesz a mobiltelefon-szolgáltatás egyik sikerágazata. A hangátvitel tökéletesítését célzó fejlesztések mellékterméke volt csupán és kezdetben arra használták a szolgáltatók, hogy értesítsék az ügyfeleket a hálózati hibákról. Az első fizetős üzenetszolgáltatás már 1993-ban elindult. A brit BT Cellnet (mai nevén O2) vezette be, de az SMS csak az évtized vége felé terjedt el igazán. Azóta viszont meghódította a világot, Nagy-Britanniában például egymilliárdnál is többet küldenek hetente. A maximum 160 karakteres üzenetek idén már 60 milliárd dollár (10,2 ezer milliárd forint) bevételt termelnek a mobilszolgáltatóknak világszerte.

A szinte véletlenül kialakult kommunikációs technológia sikerének titka, hogy rendkívül egyszerű, "kézenfekvő" és sokoldalú. Lehet vele például parkolójegyet vásárolni zsúfolt belvárosban, politikust népszerűsíteni vagy gyalázni választási kampányban, udvarolni vagy éppen szakítani. Az üzleti sikeren kívül a nyelvújító hatás is jelentős nem szándékolt következmény. A fiatal felhasználók körében egészen új, SMS-alapú nyelvváltozat alakult ki és a rövidítésekkel valamint az érzelmeket kifejező grafikus karakterekkel teletűzdelt szövegeket nyelvészek sora elemzi szerte a világon.

Az SMS hazánkban is népszerű, a három szolgáltató ügyfelei naponta több millió darabot pötyögtek be a mobiljukba. A képek, hangok továbbítását lehetővé tévő MMS-t egyelőre jóval kevesebben használják.

Az SMS-technológia jövője ugyanakkor bizonytalan: leszármazottak hada áll készen, hogy ledöntse a 15 éves, az informatikában matuzsálemi korúnak számító őst a trónról. "Az SMS kifutó modell, hiszen ha már minden mobilról lehet tetszőleges hosszúságú e-mailt küldeni, akkor nem kell majd 160 karakterbe sűríteni a mondanivalót" - jósolja Joachim Höflich, az erfurti egyetem kutatója. Az új technológiák - az e-mail mellett például az azonnali üzenetküldő szolgáltatás terjedését viszont egyelőre gátolja, hogy a használatukhoz szükséges legújabb készülékek még drágák.  

Forrás:újszó


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.