Életforma.hu

STÍLUS

Ez a japán teniszező a Louis Vuitton új arca

Nem akárkit választott új nagykövetének a francia luxusmárka! A 23 éves haiti-japán gyökerekkel rendelkező Naomi Osaka fiatal kora ellenére is meghatározó szereplő.

A háromszoros Grand Slam győztes, akit jelenleg a világ harmadik legjobbjaként rangsorolnak, amellett, hogy 2018 és 2020 közt sorozatban tudott nyerni a Grand Slameket. Idén nyáron eredményei mellett azzal vívott ki elismerést, hogy meccsein nyíltan kiállt a ’Black Lives Matter’ mozgalom mellett, az US Open minden meccsén egy-egy fekete áldozat nevét viselte maszkjain. Augusztusban pedig a Western & Southern Open elődöntőjének lejátszását utasította vissza azután, hogy egy wisconsin-i rendőr hétszer hátba lőtte a szintén fekete Jacob Blake-t. Ekkor úgy fogalmazott:

"Nemcsak sportoló, hanem mindenekelőtt egy fekete nő vagyok. És pont ezért úgy gondolom, hogy jelenleg vannak olyan dolgok, amelyek inkább figyelmet érdemelnek, mint a teniszmeccseim."

A szókimondó, fiatal teniszező régóta a nagyobb márkák kedvence, 2020-ban az éves szinten legtöbbet kereső női sportoló címe mellett felkerült a támogatói szerződésekből legjobban kereső sportolók listájára is, itt a nyolcadik helyet szerezte meg. Emellett 2019-ben és 2020-ban is a száz legbefolyásosabb ember közé választotta a Time magazin.

A Louis Vuitton új üdvöskéje

Ezek után nem meglepő, hogy kifejezetten nagyot szólt a francia luxusmárka bejelentése, amely szerint a sportoló a divatház új márkanagykövete, aki először a 2021-es tavaszi-nyári kollekciót bemutató kampányban fog feltűnni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Louis Vuitton (@louisvuitton) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Louis Vuitton (@louisvuitton) által megosztott bejegyzés

A sportoló Twitter oldalán őrületesnek és óriási megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, majd egy rövid anekdotát is közzétett arról, hogy először 16 évesen, anyukájának vásárolt ajándékba egy Louis Vuitton táskát.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.