Életforma.hu

STÍLUS

Ezek a vagány nők büszkén vállalják ősz tincseiket

Végre új időszámítás kezdődött az ősz hajszín megítélését illetően. Régebben ezt az árnyalatot egyértelműen az öregedéssel azonosították , ám szerencsére napjainkban már teljesen másként áll a helyzet. Kortalan világsztárok sora bizonyítja, hogy az ezüstös hajkorona nem csak Richard Gere-nek áll jól.

gyébként most Budapesten forgatMa már egyáltalán nem szégyellnivaló vagy öreges, ha valaki az állandó hajfestés, szőkítés helyett inkább a természetes, ezüst tincseket választja. Sőt! Többen egyenesen büszkék rá! Az "őszhajmozgalom" gyorsan meghódította a social médiát és a sztárvilágot is. Számtalan pozitív példát találni minderre az Instagramon. Most tehát olyan erős és lenyűgöző nők következnek, akik felvállalják a természetes öregedést, teszik mindezt elegánsan és magabiztosan.

No 1. Pataki Ági

Hazánkban talán ő volt az első olyan híresség, aki bevállalta az ősz hajkoronát. Ági tavaly nyáron debütált Instagram profilján új hajszínével, s akkor bizony kapott hideget, meleget egyaránt, pedig ő az, akinek szinte minden jól áll. A most 69 éves egykori modell azóta minden kétkedőt meggyőzött, fotóin egyre csak szebb és magabiztosabb.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Pataki Agi (@patakiagiofficial)

Mint mondta, elhatározásában May Musk inspirálta és döntését azóta sem bánta meg, sőt egyenesen büszke rá. Ő az egyik legcsodásabban és legelegánsabban idősödő hölgy, akit ismerünk.

No. 2. May Musk

Ha már Pataki Ági példaképe, folytassuk vele a sort. A legtöbben csak Elon Musk édesanyjaként ismerik, pedig ennél azért jóval többet tud felmutatni. A most 73 éves May is modellként kezdte, közben kitanulta a dietetikát, s életvezetési tanácsadóként is remekül helyt állt.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Maye Musk (@mayemusk)

A modellkedéssel egyébként a mai napig nem hagyott fel, fiatal pályatársai sem tudták lesöpörni a kifutókról, mellette pedig kiépítette üzletasszonyi karrierjét, sikeres vállalkozásait s mindezekről még könyvet is írt. Mi is valahogy így képzeljük el az aktív idős éveinket!

No. 3. Emma Thompson

Nemrég köszöntöttük őt a 62. születésnapján, arról azonban még nem tettünk említést, hogy pár éve már ő is beállt az ősz hajszínt viselők táborába. Emma Thompsonról nem csak az köztudott, hogy lovaggá ütötték, de az is ismeretes, hogy egyike azon világsztároknak, akik bátran felvállalják a kor múlásával járó természetes folyamatokat.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Emma Thompson (@emmathompsonfans)

 

 

Előfordul, hogy egy filmszerep kedvéért befesteti a haját, de alapvetően ezüstszínűek a tincsei és nemet mondott minden egyéb fiatalító kezelésre is. Ő az élő példa rá, hogy akárhány évesek is vagyunk, nincs mit szégyellni magunkon.

 

No. 4. Jamie Lee Curtis

Tony Curtis lányaként némi magyar vér is csörgedezik az ereiben, talán pont emiatt ennyire sokrétű és népszerű még mindig. Ő egyébként most Budapesten forgat és erről rendszeresen be is számol Instagram oldalán.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jamie Lee Curtis (@curtisleejamie)

A színésznő fiatalabb korában bomba formájáról volt híres, mindenki csodálta magas termetét, hosszú lábait, sportos alakját. Jellegzetes rövid frizurája mára már szinte védjegyévé lett, csak a haja színe változott. Az évek múlásával is megőrizte csinos alakját, továbbra is rendszeresen mozog, de arra is jut ideje, hogy megírjon pár sikeres gyerekkönyvet, producerkedjen, bloggoljon vagy épp nőjogi és gyermekjogi aktivistaként hallassa a hangját.

 

No. 5. Helen Mirren

Nemsokára betölti a 76. életévét, de mégsem ez jut először róla eszünkbe. Aki látja, biztosan nem a korát firtatja, hanem inkább a zsenialitását, hiszen bármilyen karaktert képes eljátszani, bármit képes elhitetni velünk. Nagy valószínűség szerint a legtöbbünknek ősz tincsei sem tűnnek fel, hiszen olyan méltósággal visel bármit, mint senki más.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Helen Mirren (@helenmirren)

Az Oscar-díjas színésznő jelenleg is forgat, mint azt több interjúban is elmondta, viszonylag későn indult be a karrierje, ötven is elmúlt már első nagyobb sikereikor, ezért addig fog filmezni, ameddig erejéből telik.

No. 6. Jane Fonda

Van valami amiből őt ki lehet hagyni? Nincs. Annyira vibráló és átütő az egyénisége, hogy még 83 évesen sem tud leállni, és nem is akar. Saját bevallása szerint világéletében örökmozgó volt, mindig valami új, valami más után kutakodott, mindenről meg volt a maga véleménye és azt bizony ki is mondta. Idősebb korára mit sem változott, továbbra is ő az a rebellis nő, aki őszintén kiáll a véleményéért, ha kell harcol is érte. S bár az ősz tincsekkel kissé nehezen barátkozott meg, mára el sem bírja képzelni magát másmilyennek.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jane Fonda (@janefonda)


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!