A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot hívják farsangnak, amelynek három utolsó napja "a farsang farka" a fékevesztett öröm és mulatozás ideje volt. Ez vidám, tavaszelőző ünnepség, mely a nagyböjttel ér véget. A katolikus egyház liturgiájában ez a rövidebb évközi idő, ilyenkor a remény színében, zöldben misézik a pap.

Farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és a párkeresés, udvarlás időszaka. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A tél és a tavasz szimbolikus küzdelme, amely már az óév temetésével kezdődik, a farsangban ér a tetőpontjára.  A telet jelképező bábot valami módon elpusztítják: vagy a vízbe "fojtják" vagy elégetik. Ez a télkihordás, téltemetés és az ókori római szaturnáliákból eredeztethető. A fiatalok beavatását, termékenységük elősegítését szolgálta az ókori falloszkultusz, melynek során a felvonuló férfiak óriási hímvesszőt kötöttek a megfelelő helyre. Innen ered a "felkötjük a farsang farkát" kifejezés, amit a mulatozásba, vendégségbe indulás előtt használtak eleink.

A Magyarországon közismert farsang elnevezés a bajor-osztrák Fasching szóból ered.

Magyarországon már Mátyás korában divatban voltak bizonyos itáliai mintákat követő álarcos mulatságok, sőt II. Lajos udvarában harci játékokat is rendeztek. Az egyház kezdetben rossz szemmel nézte a fékevesztett mulatozást, az ördög művének tartotta és üldözte is. Minden igyekezetük ellenére azonban nem tudták visszaszorítani a nép hagyományaiba erősen beleivódott rítusokat.

A farsang farkának minden szokása gonoszűző, tisztulatot adó, termésvarázsló. Ilyen a zajos kongózás, hajnalozás, az állakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés, amely a falu bűneinek eltemetésével együtt a tél "elhantolása" is; de ilyen a turizás, sardózás, a turka, a busó, és kuka (dőre) járás is. Farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon a népi színjátszás kialakulása.

Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. A busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva.

A farsangi bál lényegében társas táncmulatságot jelent, a középkorban jött divatba, de a kor szigorú erkölcsei miatt csak igen lassan. Az első bált 1385-ben VI. Károly és Bajor Gizella menyegzőjének alkalmából rendeztek. Mai formájában a bál XIV. Lajos uralkodása alatt terjedt el és ha-marosan egész Európa táncra perdült. Kezdetben az uralkodó joga az udvari bálok rendezése. Az arisztokrácia 1715-ben Párizsban tartotta az első, operában rendezett bált, amelyre a gazdag polgárok is megszerezték a névre szóló és társadalmi rangot jelentő meghívójukat. Széles körben elterjedt szórakozási formává a 19. században vált a bálozás.

Manapság háromnapos mulatozás helyett be kell érnünk egy-egy maszkabállal, de talán nem is olyan nagy baj, mert ahogy a népi bölcsesség tartja: "Minden farsangnak van böjtje".