Ma már nálunk csak többnyire az idősebb korosztály őrzi a hagyományt, hogy hozzátartozójuk elhunyta után gyászt viselnek hosszabb-rövidebb ideig, s különböző fokozatokban.

A gyász színe azonban nem mindenütt a fekete. A Távol-Kelet számos országában, és egy magyar néprajzi csoportnál is a nők számára a fehér a gyász színe. Sőt egy időben a lila színnek is volt köze a gyászhoz, mely hagyományt egyes helyeken még most őrzik. De mit is jelképeznek a színek?

A fekete a sötétséget jelképezi, asszociálva a lehunyt szemekre, az éjszakai alvást (a halált gyakran tekintik végtelen alvásnak, örök álomba merülésnek), a fény hiányát a föld alatt.

Az asszonyok, még a század elején is a hagyományok szerint, férjük halála után legalább egy évig kellett, hogy gyászt viseljenek. A fekete ruhát azután először lilára cserélték, mely jelezte a világnak, hogy özvegyek, akik nemrég vesztették el férjüket. Ez olyannyira elterjedt volt minden társadalmi osztályban, hogy például a kalocsai hímzésben is átöröklődött. A lila különböző árnyalataival hímzett blúz, vagy terítő elnevezése a "szomorú kalocsai", mely a bánatra, gyászra utalt.

Ázsia számos országában azonban a fehér volt a gyász színe, s a hagyomány máig fennmaradt. Számukra a gyászban a fehér a halotti sápadtság, a mennyei fényesség és az égi igazságosság szimbóluma. A tradicionális kínai szimbolikában a fehér - mint a gyász színe - a szín hiányát jelképezte.

Nincsenek igazából megbízható források arra, hogy miért de hazánkban, a dél-baranyai Ormánságban is fehér az özvegyi gyász színe.