Életforma.hu

STÍLUS

Fenyő nélkül nincs karácsony

Minden évben az az érzése az embernek, mintha csupán pillanatok teltek volna el a legutóbbi Karácsony óta. Ha már számba vetted az év végi feladataidat, a lista tetején biztosan szerepel a karácsonyfa beszerzése is. Hiszen fenyő nélkül nincs Karácsony! Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért pont egy fenyőfa mellett ünneplünk minden esztendőben? Egyesek szerint ennek a története még a keresztény hagyománynál is ősibb időkre nyúlik vissza, ám számos különböző történet kering a köztudatban ezzel kapcsolatban. Tarts velünk és lessünk be együtt a régmúlt karácsonyaiba!

Ahány ország, annyiféle különböző szokással és hagyománnyal találkozhatsz a karácsony kapcsán. Egy valami azonban szinte minden mai keresztény államban közös, ez pedig a karácsonyfaállítás. Persze nem volt ez mindig így, sőt, számos nézet szerint nem is a keresztény kultúrából ered ez a szokás, bár számos legenda fűződik hozzá. Ami viszont biztos, hogy minden év végén megdobban az ember szíve egy kicsit, amikor a gondosan kiválasztott fenyőfára felkerülnek az első díszek, alá pedig a titokzatos ajándékok...

Egy kis karácsonyfa-történelem
Tudod, mi okból állítunk december végén fenyőfát a nappaliban? És hogy miért pont fenyőt, és hogy egyáltalán, mióta él ez a szokás? Ha a karácsonyi rohanásban egy pillanatra már eltűnődtél ezeken a kérdéseken, de a válaszokat nem ismered, akkor most Megyeri Szabolcs kertészmérnök megpróbál segíteni, és így talán a karácsony mára kissé kiüresedett hagyománya is több értelmet nyerhet. Kezdjük az ünneplést!

Karácsonyfa a szobában, Kép: wikimedia

A karácsonyfához fűződő legendák

Az úgynevezett életfákra már az ókori „pogány” kultúrák idejéből is található utalás, de a kínai és zsidó családoknál is jellemző volt az örökzöld fa állítása, amely az örök életet szimbolizálta.

Luthert lenyűgözte az ágak között felbukkanó csillagok látványa, Kép: Megyeri Szabolcs

Más források szerint viszont az első karácsonyfa felállítása Luther Márton nevéhez köthető, amikor egy éjjel még az 1500-as években hazafelé tartva lenyűgözték egy fenyőfa ágai között felragyogó csillagok. Így hazavitt magával néhány gallyat, hogy megörvendeztesse a szeretteit. Ami azonban teljesen bizonyos, hogy először a 16. században vált népszerűvé a fenyőfa állítás a protestáns és evangélikus közösségekben, bár ekkor sokan használtak tiszafát vagy fagyöngyöt is. Ennek ellenére hozzánk csupán a 19. században érkezett meg először ez a hagyomány. Érdekesség, hogy Magyarországon az 1500-as évek derekán a karácsonyfának még egészen más jelentése volt, ugyanis a földesúrnak az ebben az időszakban adóként beszolgáltatott tűzifát nevezték így. Tehát, bár igazából egy friss a tradícióról van szó, mégis nagyon hamar elterjedt a polgárcsaládok körében a faállítás hagyománya. Olyannyira, hogy az 1860-as években Pesten már fenyővásárokat is tartottak. Innentől kezdve pedig Magyarországon is szabad volt az út a szebbnél szebb díszek előtt, melyből mára a hatalmas választéknak köszönhetően minden évben elképesztő karácsonyfákat lehet alkotni.

Mára számos fajta és kiszerelés közül válogathatsz!

Ne tedd a fűtőtest közelébe! Kép: Megyeri Szabolcs

Mára már nemcsak a díszekből, de a fenyőfákból is hatalmas választékot találhatsz a kertészetekben és különböző utcai árusoknál. A klasszikus lucfenyő mellett széles körben elterjedt a különleges megjelenésű ezüstfenyő és a kaukázusi jegenyefenyő is, de akár szerb lucfenyőt vagy cukorsüvegfenyőt is választhatsz. A vágott fenyők mellett egyre népszerűbbek a gyökeres fák is, így azt is eldöntheted, hogy az ünnepek után szeretnéd kiültetni a kertedbe vagy nem szeretnél bajlódni vele. Az utóbbi esetében igen nagy tévhit, hogy aki vágott fenyőt vásárol, az pusztítja a hazai fenyőpopulációt. Ugyanis ezeket a példányokat direkt a karácsonyi időszak miatt termesztik, tehát olyan, mintha egy fej salátát vásárolnál a zöldségesnél. Viszont ha van rá lehetőséged, akkor bátran válogathatsz a konténeres fák között is, mely a kiültetés után örökre a kertedben őrzi majd az ünnep emlékeit.

Hova érdemes állítani a karácsonyfát?

Valójában ez kizárólag rajtad múlik. Ha még nem találtad meg az ideális helyet, akkor érdemes szem előtt tartani, hogy lehetőleg ne közvetlenül fűtőtest mellé kerüljön, így ugyanis tovább megőrizheted a fa épségét. Emellett persze fontos, hogy jól látható helyet találj neki, ahol Vízkeresztig nap mint nap gyönyörködhetsz a karácsonyfa szépségében. Ha szeretnél még többet tudni a karácsonyi hagyományokról, a díszek eredetéről, az ünnepek utáni tennivalóról vagy esetleg a megfelelő fa kiválasztásához van szükséged iránymutatásra, Megyeri Szabolcs kertész oldalán számos hasznos cikket találhatsz a témában.

Pávatoll és hópehely a lakásba
Mindig van új a téli nap alatt. Az idei ünnepi trendek közt üdvözölhetjük a pávatoll színeit, a hópelyheket és a természetes anyagok térhódítását. Boncz Péter, a legismertebb barkácsáruházlánc szakértője tanácsokkal segít, hogy miképpen legyen hangulatos és trendi az idei karácsonyunk?


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!