A bölcsődés- és óvodáskorú gyerekek szavak helyett játékkal mondják el, mi bántja őket, mik a legmélyebb félelmeik, vágyaik. Újra meg újra eljátszanak bizonyos helyzeteket, s a pszichológusok ezeket az "ismétlődő játékokat" vizsgálva tudják kinyomozni, milyen lelki megrázkódtatás állhat például a dadogás hátterében.

Gyakori, hogy a már néhány hónapja beszélni tudó kisfiú vagy kislány hároméves kora körül egyszercsak dadogni kezd, a szülő pedig tehetetlennek érzi magát, és nem érti, mi történhetett. Az ilyen kicsi gyermekek játékának jelentése könnyen felfejthető, majdhogynem átlátszó, hiszen ők maguk is nyíltak és bizakodók a világgal szemben.

Ha egy kisgyerek hirtelen dadogni kezd, az a szakemberek szerint egyértelműen lelki eredetű: az anya és a gyermek kapcsolatában támadt zavar jele. Ennek hallatán azonban ne gondoljunk rögtön arra, hogy a dadogó kisfiút vagy kislányt ne szeretnék a szüleik vagy ne törődnének velük.

A dadogást kiváltó lelki okok meglehetősen sokfélék. Ha pénzügyi gondok nyomasztják a szülőt vagy az erős munkahelyi stressz kihat a családi életre is, a gyerek félreértheti a helyzetet, s úgy érezheti, ő a felelős az otthoni hangulat megváltozásáért. De olyan esetről is olvastam már, hogy egy kisfiú kétéves kora körül legurult az anyuka mellől az ágyról, majd rá körülbelül egy héttel dadogni kezdett. A kiváltó ok a gyermekek ősi félelme, a leejtéstől való rettegés volt: valami baj történt, a kisfiú megrémült, de nem tudott az anyukájában megkapaszkodni, így annak mindenható védelmébe vetett hite és a saját biztonságérzete megrendült.

De hogyan is lehetséges, hogy az anya-gyerek kapcsolat kihat a kicsik beszédére?

 Mikor járni tanulunk, megszokjuk, hogy mindig mellettük van egy felnőtt, aki kézen fogva vezet minket, s megfogódzhatunk benne minden bizonytalan lépésükkor. Ez adja az alapvető biztonságérzetünket, önbizalmunkat, amivel nekivágunk az életnek. Később már nem fogja az anya a kicsit, de közvetlen érintését a hangja pótolja. Anya és gyermeke beszéd által tartanak kapcsolatot. Így függ össze a kettőjük közti viszony zavara a kicsi beszédzavarával.

A gyerekek terápiás foglakozásait a pszichológus egy játékkal teli szobában tartja, ahol hagyja a kisbetegnek, hogy bármit levegyen a polcról, amihez csak kedve van. A kicsik játéka azért árulkodó, mert a bábokat azonosítják önmagukkal, s gyakorlatilag játék közben mesélik el, mi az, ami a szívüket nyomja.

Vagyis az nekik az autó, a maci és a babák, ami nekünk, felnőtteknek a pszichológusi heverő. Amikor gyerekek baleset vagy véres tettek szemtanúi lesznek, szintén játékkal segítenek nekik feldolgozni a történteket. A kisbeteg előbb vagy utóbb "beszélni" akar majd a történtekről, azaz eljátssza az esetet játékmentővel, tűzoltóval, hiszen játékuk a valóságban megtörtént dolgokat utánozza akkor is, amikor doktorsdit játszanak vagy papás-mamást. Az újraélés pedig segít: átélik a sérelmes élményt, de ezúttal ők uralják az eseményeket, nem sodródnak tehetetlen alanyként

A játék tehát jelzés a szülőnek és a pedagógusnak, hogy merre keressék a lelki sérelmek forrását, s egyben a gyógyulás útja is. Érdemes tehát a bölcsödében, óvodában és otthon is figyelnünk a gyermek játékára, mert beszél minden mozdulat.

D.D.L.