Időnként fellobban bennünk a szerelem lángja, melyből később mindössze izzó parázs, majd hamu lesz.

Néha égő haragot érzünk embertársaink iránt, de tudunk lángoló szívvel is küzdeni szeretteinkért. Életünk során mindannyian átesünk a tűzkeresztségen, és vannak, akik sortűz áldozataivá válnak.

Amióta a görög mitológia szerint Prométheusz lelopta az égről a tüzet az embereknek, azóta a szelíd és hasznos tűz az ember jó barátja, de gyakran pusztító ellensége is.

A  családi tűzhelynél főzünk és melegszünk, lámpásainkkal világítunk és a kohókban olvasztjuk az ércet. De az aszály, a villámcsapás vagy vulkánkitörés a megfékezhetetlen tűzzel állít szembe bennünket.

A "TŰZ" emberré válásuk óta ősi jelkép. Az uralkodó, férfias, aktív, forró és száraz princípium, de társul hozzá még a világosság, az elevenség és a tisztaság.

A mitikus hagyomány az ember által megszelídített tüzet égi eredetűnek tartja annak emlékeként, hogy legelső tüzeit a villám okozta tűzről gyújtotta meg. Ezért a szent helyeken lobogó tűzlángot még a történelmi időkben is őrizték a világ minden táján, és ha kialudt, újragyújtását szigorú előírások szabályozták.

Koronként és kultúránként másként viszonyulnak hozzá az emberek:

-  A Távol Keleten a déli égtájjal és napszakkal, a vörös színnel, a nyárral és a szívvel társul.

-  A buddhizmus szerint belső tűz ég a szívben, mely nem más, mint a bennünk lakozó isteni rész, a lélek.

-  A magyar néphitben is a lélek, a szerelem, az élet, a halhatatlanság, megújulás és a megtisztulás jelentésköréhez kapcsolódik.(A napon való szárítás, a füstöléssel való tartósítás, a puha agyag égetése, a nyers érc fémmé nemesítése a fénnyel, megújulással hozza kapcsolatba.)

-  Az egyiptomiak és a görögök a csecsemőiket a tűz fölé tartva igyekeztek megóvni az ártástól, a haláltól.

-  A régi indoeurópaiak máglyán égették el a halottaikat, abban a hiszemben, hogy az csak a halandó részt emészti el, s lángja a "túlélő" lelket az égbe viszi.(A bibliai Illés tüzes szekerén való mennybemenetel is ezt jelenti.)

A tűz tisztító erejében való hit is egyetemes.

A keresztény hit szerint a bocsánatos bűnök levezekelhetők a purgatórium tisztító tüzében.

Az inkvizíció boszorkányégetéseinek is az volt a célja, hogy a bűnös halhatatlan lelke a máglya árán megmeneküljön az örök kárhozat tüzétől.

De a betegségeket, járványokat is füstöléssel űzték el, ill. kúrálták.

Megtisztulni vágynak ma is a jógik, amikor parázson lépkednek. De a bátor római, Mucius Scaevola is elszántsága bizonyítékául tartotta jobbját a tűzbe. Szent Kunigunda is sértetlenül lépkedett végig az izzó vasakon, ártatlanságát bizonyítva. Assisi Szent Ferenc is tűzönjárással akarta bizonyítani a kereszténység felsőbbrendűségét az egyiptomi szultán előtt.

A tűznek, mely tisztít, de nem éget - a szalamandra a jelképe.

A megújító varázslásokban a tűznek, mint a szerelem és fény szimbólumnak van jelentősége.

Több kultúrában újévkor, vagy más fordulópontokon a régi tüzeket eloltják, hogy szentelő szertartás kíséretében újakat gyújthassanak.

 Nálunk a februári gyertyaszentelés, vagy a Flórián napi tűzoltás, a halottak napi lélek-gyertyagyújtás szokása utal ezekre. A fény és a Nap évenkénti megújulását segítik napfordulók idején: a mágikus Luca napi, karácsonyi, húsvéti, Szent István napi tűzgyújtások.

Ám ha a pokol kénköves mérges fojtó füstje, mindent elsöprő hamuesője, vagy a veszedelmes gömbvillám és Dózsa izzó vastrónja jut eszünkbe, az se véletlen, mert ezekben a tűz a bosszú és a félelem eszköze.

De a tűz a jelképe a lázas betegségeknek (ez a test forrósága) és a mindent elpusztító izzó szenvedélynek.(ez a léleké)

Akkor most itt a kérdés, vajon mit is válasszunk: a pokol vagy a szerelem tüzében akarunk-e elégni?

Forrás: Jelképtár c. könyv (Helikon kiadó) nyomán