Kedves Életforma.hu és Olvasói!
Van egy szép, magyar mondás, miszerint csak a káposzta jó felmelegítve. Tudják, ezt az egyszer már külön utakra tért párokra mondják, akik valamilyen oknál fogva mégis újra egymás karjaiban kötnek ki. Csakhogy a mondás arról szól, hogy az egyszer már kihűlt, majd újra felmelegített "szerelem" (lehet egyáltalán szerelemről beszélni?) nem működik. Nem káposzta.
Egyik kedves barátnőmnek okoz mostanság komoly fejtörést ez a szaftos gasztronómiai kérdés. A múltból ismét előtűnt pasi tálalása a régi - azaz kitűnő -, és mit ad Isten, ami sótlan volt egykor, az most megint édes. A sztori legpikánsabb pontja, hogy a felböfögött lovag állítólag megváltozott, az annyiszor lajstromba vett rossz tulajdonságokat mintha elnyelte volna a föld. A barátnőm bizsijét hallgatva azon tűnődtem: bele lehet szeretni kétszer ugyanabba az emberbe?
Nekem vannak kétségeim. Gyanús, hogy a régi íz utáni nosztalgia, vagy holmi érzelmi-szexuális éhség beszél csak belőle. De közben meg ki tudja? Lehet, hogy valójában egymásnak vannak teremtve, csak sokat kell érniük ahhoz, hogy ezt megemésszék.
Kérdés, hogy a pasi valóban megváltozott-e? Mi van, ha ez csak a máz, holmi bevágódási stratégia? Lehet, hogy ahogy megint komolyra fordul a dolog, előjönnek ugyanazok az ezerszer lefutott körök, százszor megvívott csaták. Kutyából nem lesz szalonna, kecskéből káposzta. Legalábbis szerintem.
Egy olvasó
(Lz)
