Életforma.hu

STÍLUS

Hallottál már az okosredőnyökről? 5 okunk van, amiért imádjuk!

Ki ne ábrándozott volna már arról, hogy mire este hazaér a munkából, a redőnyöket már leengedték, ugyanakkor reggel a nap első sugarainak simogatására kelhet? Az intelligens árnyékolókkal ez már nem elérhetetlen álom, ráadásul még jelentős rezsiköltséget is megtakaríthatunk velük. Az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtötték azt az öt okot, amiért megéri beszerezni az okos otthon ékszereiként is funkcionáló redőnyöket.

  1. Kényelmes

Az okosredőny olyan szenzorokkal ellátott árnyékoló, mely egy programozást követően magától végzi el feladatát a környezet igényeihez idomulva. Előre beállíthatjuk, mikor lépjen működésbe, de arra is van lehetőség, hogy egyetlen gombnyomással kedvünk szerint mozgathassuk. Egy ügyesen programozott redőny valóban képes arra, hogy meghatározott időben felemelkedjen, így az első napsugarakkal ébredhetünk.

Okosredőny és távirányítója, Kép: sajtóanyag

  1. Bárhonnan irányítható

Nem kell feltétlenül otthon tartózkodnunk az eszköz programozásához, hiszen vezérlőjének beállításait bárhonnan, bármikor, egy internet-kapcsolattal ellátott számítógép, tablet vagy okostelefon segítségével módosíthatjuk. Egy megfelelően beállított okosredőny esetében lehetőségünk nyílik csoportos vezérlést is alkalmazni, így a lakás összes árnyékolóját együtt is mozgathatjuk.

  1. Csökkenti a rezsit

Az intelligens eszköz olyan érzékelőkkel rendelkezik, mely folyamatosan méri otthonunk fényviszonyait, ezáltal önmagát is képes átprogramozni magát annak érdekében, hogy a legjobb fényviszonyok és optimális hőmérséklet uralkodjon otthonunkban. Amennyiben például odakint nagyon hideg van, a lakásban pedig ideálisan meleg, a redőny automatikusan leenged az előre beállított értékre. Fordított esetben pedig az árnyékoló beengedi a napfényt, így melegítve fel a helyiségeket. Szakértők szerint ezekkel a rendszerekkel egyetlen év leforgása alatt akár 20 százalékkal is csökkenthetjük télen a fűtési, nyáron pedig a lakás hűtésével kapcsolatos költségeinket.

Okosredőny programozása, Kép: sajtóanyag

  1. Reagál az eltérő időjárási körülményekhez

Szintén a szenzoroknak köszönhetően felismeri a hirtelen jövő szélsőséges időjárás-változást, így egy váratlan jégeső vagy orkán erejű szél esetén azonnal működésbe lépve leereszkedik, hogy megvédje nyílászáróinkat.

OTTHONSZÉPÍTŐK
Itt a nyár, az otthonok és nyaralók szépítésének, de nem utolsó sorban a gyerekek szeptemberi iskolakezdéséhez a tanulósarok ki- vagy átalakításának időszaka. Sok időt és energiát spórolhatunk magunknak, ha a beszerzés során a bizonytalan nézelődés helyett felkészülten, konkrét elképzelésekkel fogunk hozzá. Íme néhány tanács, amelyek megfogadásával könnyebb lesz a döntés.

  1. Véd a betörőktől

Az intelligens érzékelőkkel ellátott árnyékolókhoz társíthatunk speciális behatolást jelző rendszert is, mely képes valódi, mechanikai védelmet is biztosítani otthonunk számára az esetleges betörésekkel szemben. Az integrált intelligens rendszereknek köszönhetően előre programozott jelenlétet is szimulálhatunk az otthonunkban például úgy, hogy egy meghatározott időpontban leengednek a redőnyök, a villany pedig magától felkapcsol. Ez kiváló biztonságtechnikai megoldás lehet akkor, ha hosszabb időre elutazunk otthonról.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.