Életforma.hu

STÍLUS

"Higgyétek el barátaim, most kezdődnek az igazán szép napok...!"

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elviselhetetlen nap, úgy hívták, hogy hétfő. Ő volt a hétfejű sárkány első szülött fia. Amolyan szikár legényke volt, kissé álmos képű, botladozó és labilis természetű. Minden testvére és az egész rokonsága utálta, - de legfőképp a földi halandók.

- Milyen más is lenne az életünk nélküle! - sóhajtották, amikor a kora hajnali óracsörgésre kirúgták magukat az ágyból. Nem kellene a gyereket ordítva végigvonszolni az óvodáig, iskoláig. Ha kiiktatnánk az életünkből elmaradnának a semmitmondó álmos értekezletek a frusztrált főnökkel és a stresszes kollégákkal... Nyugodtabb lenne mindenki, ha a keddel kezdhetnénk minden hetet.

Megbízták hát az ország legerősebb emberét, hogy akár puszta kézzel, akár a legélesebb bárddal, de szabadítsa meg őket a sárkány első szülött fiától.

Bivalyerős Laci, minden előzetes tárgyalás és bejelentés nélkül, meg is tette a dolgát. Az emberek tűzijátékos örömtáncot jártak, ám ez sajnos nem tartott sokáig. Az alkotmánybíróság ugyanis most a keddet jelölte ki a hét vezető munkanapjának. Mert az mégsem járja, hogy a vasárnap után ne következzen semmi...

Arra pedig még a fővezér is felhívta a figyelmet, hogy hiába is minden tüntetés, lázongás, ármánykodás és terrorcselekmény a többi fej ellen, - első munkanapnak mindig is lennie kell. Ez törvény!

Ráadásul az asztrológusok szerint mindenképpen meg kell tartani a hetes felosztást, merthogy az amúgy is szerencsét hoz.

Olyat pedig még nem látott a világ, hogy valaminek ne legyen eleje és vége. Valahonnan mindig el kell indulni és illik is valahová megérkezni. Legalábbis annak, aki elég erős. Mindig start - cél győzelemre kell törekedni.

Akkor is, ha minden kezdet nehéz...

Éppen ezért kénytelen kelletlen megkérték hát az őssejtkutató főtudóst, hogy kreálja meg újra a hétfő nevű sárkánygyereket.

A "műtét" oly annyira jól sikerült, hogy az "újraélesztés" a lehető legideálisab időpontra tevődött!

Mert 2008. szeptemberének első hétfője nem csak a hét első napja lett, hanem az ősz első hónapjáé, ráadásul egy új tanévé is.

Sok felnőtt pedig ismét nagy elhatározásokra szánta el magát... Új külsőt, új munkát, új szerelmet és újabb tanulnivalót is megígért magának!

Mert úgy még sosem volt, hogyha valamit befejeztünk, ne kezdtünk volna egy újabba...

Kezdődjön hát ez a nap, ez a hét, ez a hónap, ez a tanév és ez az évszak velünk. A  szerencsés kezdéshez most mi is hozzásegítjük, itt a www.eletforma.hu-n!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!