Délben csörög az óra. Szilvamag nagyságúra zsugorodott gyomrom bejelenti igényét a napi 2 liter kávé adag első porciójára, úgyhogy valahogy kivánszorgok az ágyból. A konyhába menet átküzdöm magam néhány gigászi könyv tornyon és jegyzet oszlopon - ez az én úgynevezett életterem, vagy plasztikusabban szólva -"élet-nem-terem" másfél hónapig.
Amíg várom, hogy lecsorogjon a kávé, vigyázatlanul kimegyek a tükör elé. A látvány egyenesen rémisztő. Még mindig ugyanaz a nyeszlett mackó alsó és szakadt pulóver lóg rajtam, amit egy héttel ezelőtt bányásztam elő a bikinik alól. Mind a kettőnek meg van a maga szezonja: az egyiké a nyár, a másiké a vizsgaidőszak.
Na nem mintha egy hete nem fürödtem volna! Ezt a programot a világ semmi pénzéért nem hagynám ki, hiszen az evéssel és a mellékhelységben töltött percekkel együtt némi színt visz változatosnak épp nem nevezhető, erősen erodált életembe. A hajamon két centis lenövés éktelenkedik, a szemem alatti szürke sávok már-már az államat verdesik. "Ha most valaki nőnek nevezne, röhögőgörcsöt kapnék, az tuti!".
Lefőtt a kávé, összedobok valami reggelinek látszó fogást, és ezzel kezdetét vette egy újabb csodálatos nap a túlélésért folytatott küzdelemben. Már majdnem egészen feltörtem a csoporttárstól kapott jegyzet kódját (ilyenkor az olvashatatlanul írók az átlagosnál többet csuklanak), amikor jön az infó, hogy a vizsgáztató egy vérengző vadállat, és 70 százalékos a bukási arány.
A mobil szolgáltatók december-januári és május-júniusi bevételének jelentékeny hányada biztos, hogy a parás egyetemista lányok több órás kagylóba-sopánkodásának köszönhető. Miután megkaptam a rossz hírt fel is hívom rögtön a bajtársakat: "Ha én félek, akkor má' mér ne féljen ő is, meg is, meg ő is?". A pánik percei után a méla undor hosszú óráinak kell eltelnie, hogy megint betűre bírjak nézni.
Aztán a főparások mindig átcsúsznak valahogy - a Vodafone istene megsegíti őket. Az üresen tátongó index rubrikákkal fordítottan arányos a vizsgaidőszak storyk egyre tekintélyesebb száma. Hát még az egyes vizsgákat követő esti tivornyáké...mert hogy a többi napon a város csak mint álomkép jelenik meg az egyetemista lelki szemei előtt - leszámítva a Copy Generalt és a Szabó Ervin Könyvtárat.
Mikor vége, mindenkin átfut a megilletődött ünnepélyesség: "Túléltem!". Ez az edzettség pont három és fél hónap alatt kopik el...amikor is kezdődik a vizsgaidőszak.
