Életforma.hu

STÍLUS

Így lettek milliomosok Tatabányán

Több mint duplájára emelkedtek három év alatt a négyzetméterárak az egyik magyarországi lakótelepen. Az egyik pénzintézet ingatlanszakértői szerint ez volt az országos drágulási rekord 2015 és 2018 között. Még nagyobb meglepetés a helyszín: a csúcs ugyanis nem valamelyik fővárosi kerületben, hanem a rendszerváltás gazdasági sokkját megsínylő Tatabánya Dózsakert nevű lakótelepén született.

Bár a tatabányai lakótelep 108,7 százalékos árnövekedési rekordjának hátteréhez hozzátartozik, hogy a nagy ugrás alacsony bázisról indult, a drágulás az elmúlt három évben sem állt meg a városban. A NAV adatait feldolgozó OTP szerint 2016 és 2019 között a megyeszékhelyek közül Tatabányán emelkedtek a leggyorsabb ütemben (93 százalékkal) az átlagos négyzetméterárak: a három évvel korábban mért 143 ezer forintról 276 ezer forintra.

Tatabánya, Dózskert, Kép: wikimedia

A megyében ráadásul több olyan város is van, ahol a drágulás mértéke meghaladta a tatabányait. Így nem meglepő, hogy a vizsgált időszakban Komárom-Esztergom vezette a megyék árnövekedési rangsorát 81 százalékos mutatóval, ami meghaladta a fővárosi, 68 százalékos adatot is. A megyeszékhelyeken ebben a három évben országosan átlagosan 67, a többi városban 43 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok négyzetméterárai. Komárom-Esztergom összességében a megyék áremelkedési átlagának csaknem a dupláját hozta.

Megyeszékhelyek lakóingatlan átlagárai és árváltozása 2016 és 2019 között

(NAV / OTP Lakóingatlan Értéktérkép)

 

Átlagár 2016 (eFt/m2) Átlagár 2019 (eFt/m2) Árváltozás 2016-2019 (%)
TATABÁNYA 143 276 93
SZEKSZÁRD 152 291 91
VESZPRÉM 211 398 89
MISKOLC 120 218 82
SZOLNOK 133 238 79
ZALAEGERSZEG 154 275 78
SZEGED 187 332 77
KECSKEMÉT 220 382 74
DEBRECEN 237 408 72
EGER 176 301 71
PÉCS 168 284 69
SZÉKESFEHÉRVÁR 225 379 69
NYÍREGYHÁZA 183 290 59
KAPOSVÁR 144 229 58
BÉKÉSCSABA 135  214 58
SZOMBATHELY 213  324 52
SALGÓTARJÁN 75  113 50
GYŐR 259 377 45

− A megyében a városi rekordot a Duna partján fekvő Nyergesújfalu tartja, ahol 2016 és 2019 között 99 ezer forintról 219 ezer forintra, vagyis több mint 120 százalékkal emelkedtek az árak.  Oroszlányban 96, Esztergomban 87, Komáromban 74, Tatán csaknem 60 százalékos volt a drágulás – sorolta az adatokat az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Valkó Dávid azt is megjegyezte, hogy a megye ingatlanpiacának felfutását számos tényező együttes hatása okozta. A főváros közelsége, a megyét kettészelő M1-es autópálya, az ipari nagyberuházások munkaerőigénye a fizetőképes kereslet növekedésével járt, ami felhúzta az árakat, felpörgette a lakóingatlanok – mind a társasházak, lakóparkok és a családi házak – építését. Tatabánya agglomerációs településein egyre szaporodnak az új házak, sok a CSOK-ot igénybe vevő, a megyeszékhelyről kiköltöző fiatal a környéken. A drágulás üteme a megyében valószínűleg mérséklődik a jövőben, de az ingatlanpiac növekedésének feltételei adottak, folyamatosan bővülnek − állapította meg a szakértő.

Tatabánya látképe, Kép: wikipedia

Közlekedés, infrastruktúra, turizmus

Az M1-es autópálya felújításának eredményeként a főváros, Győr és a nyugati országhatár is rövid idő alatt elérhető gépkocsival a megye legtöbb pontjáról. Az ipari beruházásokat levezénylő külföldi befektetőknek a megfelelő teherszállítási feltételek megléte mellett a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelsége is vonzerőt jelenthet. Tata folyamatosan erősíti regionális és országos szerepét a kulturális turizmusban, míg a megye szőlőtermelői a bor- és gasztroturizmus ígéretével csábítják az érdeklődőket. Vagyis a nemzetközi nagyberuházók mellett a helyiek is igyekeznek kihasználni a lehetőségeket, amire az ingatlanpiac is gyorsan reagál. A bevezetőben említett tatabányai drágulási rekorder, a Dózsakert lakótelep tavaly újabb csúcsra tört, a 2018-as 231 ezer forintos átlagos négyzetméterár után 2019-ben már 287 ezer forintos átlagos négyzetméteráron értékesítették az ott található lakásokat.

Kép: wikipedia

Bár tavaly 11 százalékkal csökkent a használtlakás-eladások száma, a panelek továbbra is jól tartják népszerűségüket. Az ingatlanpiacot jelenleg lassuló áremelkedés jellemzi, de az egyik ismert pénzintézet vezető elemzője úgy látja, a paneleknél ára nincs veszélyben.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.