Életforma.hu

STÍLUS

Így védekezzünk a hőség, és a napsütés ellen a teraszunkon és a lakásunkban

A nyári nagy hőség, és a fényáradat ellen többféleképpen lehet védekezni, számos praktikus megoldás létezik – helyiségektől függően –, amelyekkel sokat javíthatunk hőérzetünkön.

Napvitorlák a terasz árnyékolására

A napvitorlák az elmúlt években hihetetlen népszerűségnek örvendenek, mert saját ízlésünk és lehetőségeink szerint kombinálhatjuk a darabokat: kisebbet, nagyobbat, sarokba vagy mindent befedve, pirosat kékkel, esetleg csak egy színben – bármit lehet. A napvitorlák legfőbb előnye, hogy nincs feltétlenül szükség speciális tartóoszlopra és a vitorla egyszerűen összehajtható, szállítható. A balkonokhoz képest egy teraszon általában már nagyobb a tér, ezzel együtt többféle megoldás közül is választhatunk. A napvitorlák mellett ott vannak a napernyők, amik talán a legjobban mozdítható, legegyszerűbb termékek. Mivel egy terasz a nyári időszakban közösségi helyszín is, nemcsak az árnyékoló mérete, de színe, mintája is meghatározó.

Mediterrán hangulatú pergolák a kertben

A kertre hatványozottan igaz, hogy közösségi tér, éppen ezért, olyan árnyékolástechnika dukál ide, ami tartós, alatta kényelmesen lehet mozogni, valamint egy esetleges vihar vagy zápor nem teszi tönkre. Tartós és mutatós megoldást jelentenek a pavilonok és a mediterrán hangulatokat idéző pergolák is, amelyek nemcsak árnyékolók, hanem egy látványos, mutatós kiegészítők is. A klasszikus pergolák fából készülnek, az árnyékolás mikéntje pedig szabadon választható: amennyiben a rusztikus, romantikus irányt képviselnénk, befuttatható növényekkel, az egyszerűbb variáció esetében pedig valamilyen – lehetőleg vízálló – textil biztosítja a hűsítő árnyékot.

Mediterrán hatású pergola (Foto: Depositphotos)

Erkélyek és balkonok árnyékolása napellenzővel

Attól függetlenül, hogy néha már-már kibírhatatlan a hőség a városban, akinek van erkélye vagy balkonja, az szeretné is használni. Ehhez elengedhetetlen kiegészítő valamilyen árnyékoló, például egy csuklókaros vagy kitekerhető napellenző. Egy szűkös erkélyen vagy balkonon minden négyzetcentiméterrel számolni kell. Nem mindegy, hogy az árnyékoló falra van fúrva, vagy a földön csak a helyet foglalja. A falra fúrható napellenzők nagy előnye, hogy számos méretben elérhetőek, így szinte bármilyen méretű és alaprajzú erkélyhez találhatunk egyet. Az pedig már csak a ráadás, hogy a klasszikus csíkos textiltől kezdve a különféle mintás kivitelig sokféle közül lehet választani.  A napellenzők mellett kiváló megoldást jelenthetnek az erkélyeken a balkon napernyők is, melyek legnagyobb előnye a napellenzőkkel szemben, hogy nincsen szükség szerelésekre, ugyanakkor  pénztárcabarát megoldásnak számítanak.

Thermo roló a tetőtérben

Sok ház vagy lakás kritikus része a tetőtér, főleg nyáron a hőség miatt. A házak tetőtéri lakásai szinte minden esetben melegebbek, hiszen a meleg levegő nemcsak helyiségeken, hanem épületeken belül is felfelé áramlik. Télen szerencsés körülmény lehet, nyáron annál kevésbé, mindezek mellett a betűző napfény is melegíti ezeket a helyiségeket. A léghűtéses technikák mellett érdemes bevetni a hővisszaverős rolókat.  Amíg a szokásos, lamellás roló csak árnyékot csinál, addig a thermo roló hővisszaverő tulajdonságának köszönhetően viszonylag hűsen is tartja a szobát. A felszerelése sem bonyolult: akár felcsíptethető vagy ragasztható, így bármiféle szerelési rutin nélkül is kivitelezhető.

Így is védekezhetsz a hőség ellen:


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.